Új képzéseket indít az Óbudai Egyetem Salgótarjánban

Helyben szerezhetnek piacképes diplomát a salgótarjáni és a környéken élő fiatalok – emelte ki Dr. habil. Nádai László, az Óbudai Egyetem (ÓE) Kandó Kálmán Villamosmérnöki Karának (KVK) dékánja, a salgótarjáni fejlesztésekért felelős rektori tanácsadó a Salgótarjáni Képzési Központ és Kutatóhely (SKKK) sajtótájékoztatóján. Az ÓE SKKK fél évtizede van jelen Nógrád megyében elsősorban műszaki képzési területen – tájékoztatott Székyné dr. Sztrémi Melinda, a SKKK igazgatója hozzátéve, hogy a terveik szerint jövő szeptembertől gazdasági szakkal bővül az intézmény kínálata.

Ma minden harmadik végzős mérnök az Óbudai Egyetemen szerzi meg a diplomáját, és 90 százalékuk egy hónapnál rövidebb idő alatt tud a képesítésének megfelelő állásban elhelyezkedni – hívta fel a figyelmet Dr. habil. Nádai László. Mint fogalmazott: az Óbudai Egyetem által biztosított gyakorlatorientált képzés a helyi vállalkozásoknak is fontos erőforrást jelent, hiszen már a képzés során felvehetik a kapcsolatot a hallgatókkal biztosítva maguknak az esetleges munkaerőt is. Az SKKK már eddig is bizonyította, hogy milyen nagy szükség van a térségi képzések megerősítésére. A jelenleg futó műszaki képzések mellett gazdasági szakok elindítása mellett döntött az egyetem – nyilatkozta a rektori tanácsadó megemlítve, hogy a kutatás-fejlesztést is erősíteni kívánják a térségben együttműködve az ipar helyi szereplőivel. A végzős hallgatók bevonása a megyei munkaerő-piacra, illetve helyben maradásuk támogatása fontos szerepet játszhat a társadalmi felzárkózás és a nemzetgazdasági aránytalanságok kiegyenlítésében is.

A 2022-2023-as tanévben az ÓE két új szakot hirdet meg a salgótarjáni telephelyén: kereskedelem és marketing, valamint gazdálkodás és menedzsment, mindkettőt nappali alapképzésben 30-30 fővel – tájékoztatott Dr. habil. Garai-Fodor Mónika, az ÓE Keleti Károly Gazdasági Karának (KGK) dékánja. A KGK oktatói mellett az egyetem a képzést is helyi oktatók bevonásával szeretné működtetni szoros együttműködésben a Nógrád Megyei Szakképzési Centrummal. Az új szakok mellett továbbra is meghirdeti az egyetem a már 4. éve eredményesen működő mérnökinformatikus alapképzését nappali és levelező formában egyaránt – tájékozatott Dr. habil. Nádai László az ÓE KVK dékánja.

Az Óbudai Egyetem Magyarország egyik legnagyobb felsőoktatási intézménye, mintegy 12 ezer hallgatót képzünk 7 karon, 2 képzési központban, 17 alapszakon, 11 mesterszakon, 3 doktori iskolában Budapesten és több vidéki városban műszaki, informatikai, természettudományi, gazdaságtudományi, agrár, valamint pedagógiai területeken.
Frissítve: 2021.12.17.

Legfrissebb cikkek