Kooperációban az Energiatudományi Központtal

Együttműködési megállapodás jött létre az Óbudai Egyetem és az Energiatudományi Kutatóközpont között. Az erről szóló dokumentumot november 5-én írták alá a felek. Az együttműködés célja a tudományos és technológiai tudás transzfer elősegítése a kutatási irányok összehangolásával, közös diploma és doktori témák kiírásával.

Dr. Horváth Ákos, az Energiatudományi Kutatóközpont főigazgatója elmondta, hogy évek óta jó kapcsolatot ápolnak az Óbudai Egyetemmel, számos közös pályázaton is részt vesznek. Egyre több kollégájuk tanít az Intézményben, ami szintén erősíti az intézményi szintű kapcsolatot. Felidézte, hogy néhány évvel ezelőtt már létrejött egy kooperáció, mely azóta is él. Ennek, a már meglévő együttműködésnek a kiterjesztését a Neutronspektroszkópiai Laboratórium kutatócsoportja kezdeményezte olyan kutatási témák felé, amelyek a Budapest Neutron Centrumban (BNC), közismertebb nevén kutatóreaktorban elérhetők. A főigazgató beszédében ehhez kapcsolódóan felajánlotta a BNC kapacitásait az Óbudai Egyetem hallgatói és kutatói számára. Hozzátette: a kutatóreaktor működésének stratégiai céljai középpontjában jelenleg a neutronfizika, a neutronkémia, illetve a kémiai és magfizikai és archeológiai kutatások szerepelnek.

Prof. Dr. Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora az együttműködés globális és lokális aspektusairól is beszélt. Ennek kapcsán említést tett a Magyar Tudomány Ünnepének az Egyetemen tervezett programjairól, konferenciáiról. Mikor, ha nem most érdemes részt venni egy olyan jellegű tudományos elköteleződésben, amely tudományos szempontból jelentősen megalapozhatja a felsőoktatási intézmény jövőjét? – tette fel a kérdést. Kiemelte a kutató utánpótlást, a kutatási lehetőségek szélesítését, egyúttal emlékeztetett arra, hogy a két intézmény már rendelkezik együttműködési megállapodással. Részben ezt fogalmazták újra, ezzel a közös oktatás és kutatás is jelentősebb hangsúlyt kapott. Hangsúlyozta, hogy az Óbudai Egyetem mindhárom doktori iskolája lehetőséget biztosít a kutatási lehetőségek szélesítésére. Lokális aspektusból a tudományosság mellett a kutatási lehetőségek bővítését emelte ki a kooperációból. Ezek erősítését kifejezett céléként említette meg az Óbudai Egyetem szempontjából. Emellett stratégiai célként emelte ki az Eötvös Loránd Kutatóhálózat építéséhez történő kapcsolódást is. Hozzátette: az együttműködési megállapodásban foglalt elképzelések tovább tudják erősíteni azokat a célokat, amelyek irányába el tud köteleződni az Egyetem vezetése.

 

Továbbiak a megállapodásból

Külön figyelmet érdemel a Budapesti Neutronkutatási Nemzeti Laboratórium kialakítására irányuló törekvés, melyek megvalósítása elsősorban pályázati forrásokból történhet.

Az Energiatudományi Kutatóközpont részt vesz az Óbudai Egyetem oktatási tevékenységében, így az anyagtudományi vizsgálatok termikus neutronokkal című tárgy oktatásában, valamint a neutronszórási laboratóriumi gyakorlatok tartásában. Emellett az intézet neutronszórási mérési lehetőséget biztosít az Egyetem kutatócsoportjai részére a Budapesti Kutatóreaktor mellett működő berendezésein. A felek törekszenek az együttműködés kiterjesztésére többek közt BSc és MSc diplomamunkák, PhD disszertációk kidolgozásához, szakmai támogatás biztosításához, több területen. A további célok közt szerepel közös projektek és pályázatok kidolgozása, hazai és nemzetközi színtéren egyaránt.



Az együttműködési megállapodást Dr. Horváth Ákos, az Energiatudományi Kutatóközpont főigazgatója, Prof. Dr. Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora és Ormándi Gabriella, az Egyetem kancellárja látta el kézjegyével.
Frissítve: 2021.04.21.

Legfrissebb cikkek