Skip to main content

az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára

2018. november 12. - hétfő
Elkezdődött a Magyar Tudomány Ünnepe az Óbudai Egyetemen

Az Óbudai Egyetem november 5-23. között rendezi meg a Magyar Tudomány Ünnepéhez kapcsolódó eseménysorozatát – ezzel tisztelegve a magyar tudóstársadalom előtt. November 5-én tartották a Magyar Tudomány Ünnepe egyetemi nyitórendezvényét, melyen köszöntőt mondott Dr. Horváth Ildikó, az Emberi Erőforrások Minisztériumának egészségügyért felelős államtitkára. Beszédében méltatta az intézmény kutatási eredményeit és ezek hasznosságát az egészségügyben. A rendezvényen az Óbudai Egyetem Szenátusa által alapított, az egyetemen oktatók és kutatók kiemelkedő tudományos eredményeinek, publikációs tevékenységének, valamint a hazai és nemzetközi tudományos életben betöltött szerepének elismerésére szolgáló díjak átadására is sor került. Az eseményt az egyetemen folyó, egészségügyet támogató kutatásokról szóló színvonalas előadások zárták.