Skip to main content

Bánki

2013. január 07. - hétfő
Bánkis karácsony

A Hallgatói Önkormányzat kezdeményezésére az elsőéves hallgatók egy-egy játékot vittek magukkal a Gólyatáborba, mely nagylelkű adományokat és a Mikulásnap bevételét, 60 ezer forintot a bakonybánki óvodásoknak szántak. December 12-én a kar dékánja és a HÖK képviselői személyesen adták át ajándékukat.

2012. november 19. - hétfő

A Bánki Donát Galéria Universitas Ézsiás István rendezésében 2012. november 9-én új kiállítást nyitott HOMMAGE À LUIS ARNAL címmel. A tárlat a nemrég elhunyt Luis Arnal-nak állít emléket.

2012. október 16. - kedd
Iparjogvédelmi és szerzői jogi képzés indul az Óbudai Egyetemen

Ez év augusztusában Dr. Rudas Imre, az Óbudai Egyetem rektora és Dr. Bendzsel Miklós, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke együttműködési megállapodást kötött.

2012. szeptember 26. - szerda

Közel húszezer látogató volt kíváncsi a hazai innovációkra és tudományos fejlesztésekre szeptember 22-én az MVM Jövő Hídja rendezvényen. A Lánchídon és a Széchenyi téren felállított standokon a legrangosabb hazai egyetemek és cégek mutatták be találmányaikat. Az esemény egyik legnépszerűbb programja az alternatív hajtású járművek versenye, az MVM Energia Futam volt.

2012. augusztus 17. - péntek
Diplomaátadó ünnepség a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karon

Február után a 2012. év második diplomaátadóját tartotta a Bánki Kar 2012. július 13-án a SOTE Nagyvárad téri dísztermében.

2012. május 23. - szerda

Az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karán működtetett szakmai körök lehetőséget kínálnak arra, hogy a kiemelkedő elméleti-gyakorlati felkészültségű, motivált hallgatók tehetségüket, kreativitásukat kibontakoztathassák.

2012. május 02. - szerda

A Gépipari Tudományos Egyesület 2012. április 21-én megtartott XLIII. Küldöttközgyűlése Dr. Kovács Mihályt, az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai kar docensét az egyesület nagydíjával, Bánki Donát Díjjal tüntette ki.

2012. április 10. - kedd

2012. április 05-én, harmadik alkalommal került megrendezésre az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karán a Crown International Kft. szervezésében a Cloos Szimpózium.

2012. március 12. - hétfő

Makk Piroska, a CROWN International Kft. ügyvezetője és Dr. Rudas Imre rektor által aláírt együttműködési szerződésnek értelmében közös szervezésű, nagysikerű tanácskozásokra került sor 2009 ősze óta, melyet számos program követett.

2012. március 09. - péntek
Az Óbudai Egyetem csapata 2012-ben is a Shell Eco-marathonon

A Shell Eco-marathon Europe 28 éves múltra tekint vissza. Az esemény célja olyan járművek tervezése és megépítése, melyek a legkevesebb üzemanyag felhasználásával, minél kevesebb károsanyag-kibocsátásával a lehető legnagyobb távolságot képesek megtenni.