Skip to main content

együttműködés

2012. december 04. - kedd

Andrej Haščák, a Kassai Műszaki Egyetem Művészeti Karának Design Tanszéke adjunktusa mutatja be alkotásait az Óbudai Egyetem Bécsi úti aulájában. A kiállítás december 3-ai megnyitóján Dr. Gáti József kancellár köszöntötte a megjelenteket. Kiemelte, hogy a kiállítás a két egyetem közötti, immár egy évtizedet meghaladó együttműködése eredményeként jön létre.

2012. november 29. - csütörtök
Szerb-magyar együttműködési megállapodás

Az Újvidéki Egyetem Műszaki Tudományi Kara és az Óbudai Egyetem november 23-án, az Egyetem Napja rendezvényen együttműködési megállapodást kötött felismerve az egyetemek közötti nemzetközi kapcsolatok kiszélesítésének jelentőségét. A megállapodás kiegészíti a két egyetem rektora által korábban aláírt megállapodást.

2012. október 30. - kedd
Zheijang Normal University delegációjának látogatása az Óbudai Egyetemen

Október 24-én tett látogatást egyetemünkön a kínai Zheijang Normal University delegációja. A hat fős kínai csoportot Prof. dr. Wu Fengmin, az egyetem rektora vezette, és tagjai között volt többek között a nemzetközi osztály vezetője és a vagyongazdálkodási igazgató, valamint az ukrajnai Konfuciusz Intézet igazgatója is.

2011. december 21. - szerda
Együttműködési szerződés a Temesvári Műszaki Egyetemmel

Dr. Rudas Imre rektor a közelmúltban hivatalos látogatást tett a Temesvári Műszaki Egyetemen, ahol többek között megegyeztek abban, hogy az intézmény közti kooperáció szorosabbra fűzése, valamint a már meglévő kapcsolatok elmélyítése érdekében a két intézmény együttműködési megállapodást köt.

2011. november 29. - kedd

Használati tárgyaink, élelmezési és gyógyszereink, épületeink anyagai, a minket körülvevő textíliák, a járműveinkben előforduló polimer anyagok jelentős része a szabadtér, vagy az üvegfelületek mögötti tér, illetve más terek speciális viszontagságainak kitettek, ezért károsodni, öregedni képesek.

2011. február 11. - péntek
Morgan Stanley 5

Február 8-án, az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Karán nyitotta meg kapuját a Morgan Stanley cég újonnan létrehozott virtualizációs laboratóriuma. A fejlesztés része a két intézmény együttműködésének, melynek célja a gyakorlati üzleti tapasztalatok és a magas szintű felsőoktatás ötvözése.

2010. június 28. - hétfő
Együttműködési megállapodás 1

Az Óbudai Egyetem kezdeményezése nyomán Budapest III. kerület Óbuda-Békásmegyer Önkormányzata és az egyetem között együttműködési megállapodás jött létre, mely a környezet védelmére helyezi a hangsúlyt.

2010. június 11. - péntek

Az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Automatika Intézete az amerikai székhelyű Microchip cég hivatalos egyetemi partnere lett.