Skip to main content

maheg

2019. augusztus 21. - szerda
Nemzetközi Hegesztési Intézet 72. Közgyűlése és Nemzetközi Konferenciája

2019. július 7-12. között Pozsonyban került lebonyolításra a 72nd IIW Annual Assembly and International Conference 2019, mely magába foglalta az International Institute of Welding (IIW) éves közgyűlését, bizottsági üléseit és a nemzetközi konferenciáját. A rendezvénysorozat házigazdája a Welding Research Institute és Slovak Welding Society volt.

2014. április 30. - szerda

Immár ötödik alkalommal került sor 2014. április 17-én az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Karán a CLOOS Szimpóziumra, mely alapjait Makk Piroska, a CROWN International Kft. ügyvezetője és Dr. Rudas Imre rektor által 2009-ben aláírt együttműködési szerződés teremtette meg.

2014. március 22. - szombat

A Magyar Hegesztési Egyesület, a TÜV Rheinland InterCert Kft. és az Óbudai Egyetem szervezésében rendezték meg 2014. március 21-én nagy érdeklődés mellett a „Minőségügyi tapasztalatok a hegesztésben” című ankétot. 

2013. október 18. - péntek
Gondoskodás a hegesztőkről

Dr. Visontay István kezdeményezésére és aktív irányításával az 1980-es évek elejétől működik a Hegesztés Munkavédelme Szakbizottság, illetve az arra jogosult tagjai révén az Autogéntechnikai és Hegesztés Munkavédelme Szabványosítási Albizottság.