Skip to main content

képzés

2015. március 26. - csütörtök
Települési szennyvízgazdálkodási szakmérnök

A Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar „Települési szennyvízgazdálkodási szakmérnök" szakirányú továbbképzési szakot indít 2015. szeptemberi kezdéssel. 

2014. február 25. - kedd

Az Óbudai Egyetemen 2014. szeptemberében PhD fokozat megszerzésére felkészítő doktori képzés indul az Alkalmazott Informatikai és Alkalmazott Matematikai Doktori Iskola, az Anyagtudományok és Technológiák Doktori Iskola és a Biztonságtudományi Doktori Iskola keretében nappali, költségtérítéses levelező és egyéni formákban.

2013. május 21. - kedd

2013. május 17-án a GTE Hegesztési Szakosztálya és az Óbudai Egyetem közös szervezésében nagy sikerrel került lebonyolításra a „Hegesztőanyagok” című mesterkurzus ez évi első programja. A szakmai rendezvény abba a sorozatba illeszkedik be, melyet Dr. Rittinger János, a Szakosztály tiszteletbeli elnöke indított el 2011-ben.

2013. május 07. - kedd

Az Óbudai Egyetem az akadémiai program egészét kínálja a továbbtanulni szándékozók számára: tizenkét alapszak, nyolc mesterszak mellett három doktori iskola kínálata várja az érdeklődőket.

2013. április 25. - csütörtök

Az Óbudai Egyetemen 2013. szeptemberben PhD fokozat megszerzésére felkészítő doktori képzés indul az Alkalmazott Informatikai Doktori Iskola, Anyagtudományok és Technológiák Doktori Iskola, Biztonságtudományi Doktori Iskola keretében nappali, költségtérítéses levelező és egyéni formákban.

2013. február 28. - csütörtök
Adat- és információvédelmi szakember szakirányú továbbképzés indul

A Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar és a Keleti Károly Gazdasági Kar közös képzésében a szakirányú továbbképzés hallgatói megismerkednek az információbiztonság alapjaival, információbiztonsági irányítási rendszer tervezési feladataival és a kialakított rendszer auditálási lehetőségeivel, valamint a gyakorlatban előforduló adatbiztonsági problémákkal és azok kezelési módjaival.

2013. január 24. - csütörtök
Nagyelőadó - Auditorium Maximum

Felismerve a természettudományos képzés fontosságát az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kara alkalmazott matematikus mesterszakot hirdet nappali és esti munkarendben a 2013 szeptemberében induló tanévben.

2013. január 19. - szombat
Az Óbudai Egyetem és a Széchenyi István Egyetem közös TÁMOP pályázata

Az Óbudai Egyetem és a Széchenyi István Egyetem közösen pályázott nyújtott be a TÁMOP-4.1.2.A/1-11/1 Képzés- és tartalomfejlesztés, képzők képzése, különös tekintettel a matematika, természettudományi, műszaki és informatikai képzésekre és azok fejlesztésére című pályázati felhívásra, melynek eredményeképpen 99.411.752 Ft támogatást nyertek el.

2013. január 03. - csütörtök
Felvételi tájékoztató 2013

2013-ban a felvételi az eljárás tudnivalói és a meghirdetett képzéseket tartalmazó egységes szerkezetű felsőoktatási felvételi tájékoztatók a nyomtatott kiadványokat megelőzve elektronikus formában jelentek meg. A felvételi jelentkezési határidő 2013. március 1.

2012. december 10. - hétfő

Az Óbudai Egyetem karai és központjai ebben a tanévben is külön-külön rendezik meg nyílt napjaikat, amelyeken a felvételizők minden szükséges információt megkaphatnak a felvételi eljárásról és a képzésekről.