Skip to main content

Hallgatóknak

2018. január 02. - kedd
Újévi rektori köszöntő
2017. december 19. - kedd
Kódolás Órája az Óbudai Egyetemen

Idén negyedik alkalommal rendezte meg az Óbudai Egyetem a Kódolás Órája (Hour of Code) nevű rendezvényét. Az eseményen több mint száz ország több tízmillió diákja vesz részt világszerte, Magyarországon az Óbudai Egyetemen is csatlakozott a kezdeményezéshez. Célja annak demonstrálása, hogy a kódolási, programozási alapismeretek könnyen elsajátíthatók az általános és középiskolás diákok számára is. Több mint 250 diák vett részt az ország legnagyobb nyilvános Kódolás Órája rendezvényén, amit az Óbudai Egyetem Neumann János Informatikai Kara szervezett december 18-án.

2017. december 15. - péntek
Karácsonyi adománygyűjtés

Decemberben karácsonyi adománygyűjtést szerveztünk az Óbudai Egyetemen, amellyel a telephelyeink közelében működő, főként hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó óvodákat támogattunk.

2017. december 14. - csütörtök
Az Óbudai Egyetemen adták át a MŰKÖDJ! pályázat díjait

Műszaki érdeklődésű, kreatív diákokat díjazott a Magyar Elektrotechnikai Egyesület (MEE) csütörtökön Budapesten. A szervezet Működj! című pályázatára középiskolások jelentkezhettek az elektrotechnika, az elektronika és az informatika területén megvalósított innovatív ötleteikkel.

2017. december 12. - kedd
2017. december 12. - kedd

A Műszaki Igazgatóságon történt átszervezést követően az alábbiak szerint változtak a munkakörök (aktualizált elérhetőségekkel).

2017. december 12. - kedd
Sikeresen zárult a karácsonyi adománygyűjtési akciónk

Ezúton szeretnénk megköszönni, hogy a karácsonyi adománygyűjtési akciónkhoz hozzájárultak.

2017. december 12. - kedd
Népszerű volt a Családi Nyílt Nap

Több mint 250 érdeklődő látogatott el az Óbudai Egyetem központi nyílt napjára. A december 8-i Családi Nyílt Nap résztvevői személyesen megismerkedhettek karainkkal, bemutató előadásokon vehettek részt, és számos innovációval találkozhattak. 

2017. december 12. - kedd

Az Óbudai Egyetem 2018. január 1-től bevezeti az EOS könyvviteli integrált rendszerének beszerzési modulját. A beszerzési modul célja a tényleges kötelezettségvállalások rögzítését megelőző munkafolyamatok támogatása.

2017. december 12. - kedd

Az elmúlt évhez hasonlóan az ismétlődő munkavédelmi oktatás elektronikus felületen, a MOODLE rendszerében valósul meg.