A Magyar Tudomány Ünnepe – A fiatal kutatóké a jövő

Kezdetét vette a közel egy hónapig tartó Magyar Tudomány Ünnepe eseménysorozat az Óbudai Egyetemen, melynek nyitónapját a Bécsi úti campuson tartották november 3-án. A résztvevőket Prof. Dr. Kovács Levente rektor köszöntötte. Idén rekordszámú tudományos eseményt tartanak az intézményben november 3. és 23. között. A tudomány iránt érdeklődőket 21 rendezvénnyel várják.

A kiemelkedő teljesítményt nyújtó kutatókról, az Új Nemzeti Kiválóság Programban résztvevő hallgatókról szólt a Magyar Tudomány Ünnepe nyitónapja az egyetemen.

A magyar tudományt 1997 óta ünnepeljük november 3-án annak emlékére, hogy 1825-ben gróf Széchenyi István ezen a napon ajánlotta fel birtokainak egy évi jövedelmét a Magyar Tudós Társaság alapításának céljára, lehetővé téve ezzel a Magyar Tudományos Akadémia megalapítását. E napot az Országgyűlés – 2003-ban hozott határozata alapján – a Magyar Tudomány Ünnepévé nyilvánította, amelyet heteken át tartó tudományos rendezvénysorozat követ. A szervezők célja, hogy népszerűsítse a tudomány és a kutatómunka jelentőségét hazánkban, bemutassa a magyar tudományos kutatások eredményeit.



Prof. Dr. Kovács Levente köszöntőjében elmondta: az Óbudai Egyetem, idén minden eddiginél többel, 21 programmal csatlakozik a Magyar Tudomány Ünnepéhez. A hallgatókhoz szólva kifejtette, bízik abban, hogy mind többen választják a kutatói életutat. Simonyi Károlyt idézte, aki úgy fogalmazott: „A kutatás vagy fejlesztés célratörő tanulás és kreatív munka összehangolt egysége.”

Fontos, hogy az egyén tudományosan fejlődjön, ezt segítik többek közt az Új Nemzeti Kiválóság Program. Ezen az úton lépcsőfokról lépcsőfokra továbbhaladva egyre inkább kiteljesedhet a kutatói életpáőlya. A rektor hangsúlyozta, kiemelt céljuk, hogy minél több kutatást folytató hallgató dolgozzon az egyetem munkatársaként a továbbiakban, mindezzel hozzájárulva a nemzet felemelkedéséhez. Kiemelte a senior kutatók tevékenységének jelentőségét, akik kutatóközösségben szolgálják az intézmény innovációs céljait is. Ahhoz, hogy az egyetemet a legjobbak közt említsék, olyan jellegű kutatásokat kell megvalósítani, amelyekkel fel lehet kelteni a hallgatók figyelmét. Itt említette meg, hogy az Óbudai Egyetem igen jelentős eredményeket ért el azzal, hogy megjelent a nemzetközi rankingekben. Idén egyből az 1079. helyre került a THE rangsorban.

- Rektori programomban kezdetektől kiemelt célként tekintek arra, hogy bekerüljünk az ezer legjobb egyetem közé. Úgy vélem joggal gondolom úgy, hogy ott a helyünk. Jelenleg már ennek a küszöbén állunk, azonban még sok a tennivalónk. Az egész egyetemi közösségnek sokat kell tennie ennek elérése érdekében – hangsúlyozta Kovács Levente, aki hozzátette: - a hallgatók adják az egyetem savát-borsát. Az intézmény értük van. Az itt folyó kutatások pedig a hallgatók javát szolgálják.



Dr. Szabó István, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal tudományos és nemzetközi elnökhelyettese beszédében kifejtette, hogy a tudomány, mint fogalom kikezdhetetlenül fontos, és leginkább kontextusban értelmezhető. Mint mondta, érdemes nagy ívű, előremutató témákban kutatásokat folytatni. Hangsúlyozta, kiemelten fontosnak tartja, hogy a magyarországi tudósok, eredményeikkel nemzetközi szinten is érvényesüljenek. Ez a jelenlegi tudományos mérce – mondta a hallgatókhoz szólva.

A továbbiakban kiemelte az egyetemi vezetés jelentősebb tervei közül a Science Parkok megvalósítását, amely egy alkalmazott vállalati, közvetlen hasznosulási projektbe kapcsolódás mindig jelentős előrelépést jelent a kutatásban. Hangsúlyozta, az Óbudai Egyetemen kiválóan hasznosulnak a kutatások. Kulcsszavakként a nemzetköziesítést, a kutatások hasznosulását, és a szívvel-lélekkel végzett kutatómunkát emelte ki.

Az eseményen részt vett és elismeréseket adott át Prof. Dr. Várkonyi-Kóczy Annamária, az Egyetemi Doktori és Habilitációs Tanács elnöke. Laudációt mondott Prof. Dr. Gulácsi László tudományos rektorhelyettes.

Az ünnepségen az egyetem rektora átadta az Év Kutatója Díjat, az egyetemi Hallgatói és Kutatói Publikációs díjakat, az Év Legtöbbet Hivatkozott Kutatója, az Új Nemzedéki Kiválósági Program díjakat, valamint a Tudományos Diákköri Konferencia támogatásáért díjakat.



A programokról

A rendezvények közt megtalálható lesz a minőségügy, a statisztika, a kiberbiztonság, a marketing, az építőmérnöki tudományok, a villamosmérnöki terület, valamint az ökoszisztéma és az innováció is. A programsorozat során az informatika, a robotika, a kritikus infrastruktúra védelem, a teljesítményelektronika, a globális fenntarthatóság, a környezetmérnöki technológiák, valamint a számítási intelligencia területéről szóló nemzetközi konferenciákat és szimpóziumokat tartanak. A hagyományokhoz híven az egyetem összes karán megrendezik a Tudományos Diákköri Konferenciát, amely aktivizálja a hallgatókat és kibontakozási lehetőséget nyújt a tehetségek számára. Az Óbudai Egyetem, igazodva a Magyar Tudományos Akadémia felhívásához, minden karán és központjában magas színvonalú programokkal várja az érdeklődőket, hozzájárulva a hazai, valamint a nemzetközi elismertség növeléséhez. Az egy hónapig tartó rendezvénysorozatot november 23-án az Egyetem Napja zárja, kiemelt ünnepként.

A szinte minden ÓE-s tudományterületet lefedő programkínálat az alábbi linken érhető el:
http://conf.uni-obuda.hu/UniObuda_MTU_2021/programok.html


 

Elismerések a Magyar Tudomány Ünnepén

Az Egyetem Professzori Tanácsa „Az év kutatója díj”-at adományozhatja az egyetem oktatói és kutatói részére kiemelkedő műszaki alkotásai, tudományos eredményei, kimagasló publikációs tevékenység, iskolateremtő munkásság, valamint a hazai és nemzetközi tudományos életben betöltött szerep elismerésére

  • Az év kutatója díjat kapta: Dr. habil. Ferenci Tamás


Az Egyetem Professzori Tanácsa „Az év legtöbbet idézett kutatója díj”-at adományozhatja az Egyetem oktatói és kutatói részére a tudományos eredményei és kimagasló publikációs tevékenysége, a nemzetközi tudományos életben is mérhető láthatóságának elismerésére.

  • Az év legtöbbet idézett kutatója: Prof. Dr. Péntek Márta


Az Egyetem Professzori Tanácsa „Az év fiatal kutatója díj”-at adományozhatja az Egyetem 35 évnél fiatalabb oktatói és kutatói kiemelkedő műszaki alkotásai, tudományos eredményei, publikációs tevékenység, valamint a tudományos életben betöltött szerep elismerésére.

  • Az év fiatal kutatója díj: Dr. Dineva Adrienn Alexandra


Az Egyetem Tudományos Tanácsa „Hallgatói publikációs” díjat adományozhat – BSc/MSc, illetve PhD hallgató kategóriában – az Egyetem hallgatói kiemelkedő műszaki alkotásai, tudományos diákköri eredményei publikálása terén elért eredmények elismerésére.

  • Hallgatói publikációs díj PhD kategóriában: Czakó Bence Géza

  • Hallgatói publikációs díj BSc/MSc kategóriában: Gulyás Oldal Laura


  • Nemzeti Kiválósági Ösztöndíj oklevelek

    A nemzeti felsőoktatásról szóló 2011. évi 204. törvény, valamint a felsőoktatásban részt vevő hallgatók juttatásairól és az általuk fizetendő egyes térítésekről szóló 51/2007. kormányrendelet alapján a felsőoktatásért felelős miniszter nemzeti felsőoktatási ösztöndíjat adományoz a 2021/2022. tanévre a felsőoktatási intézmények által felterjesztett hallgatók részére, a kormányrendeletben meghatározott létszámkeret figyelembevételével.

    Alapképzési szakosok:

    • Almási Patrik

    • Barna Bianka Rita

    • Baross Márk Tamás

    • Bayaraa Burtejin

    • Bondor Csaba

    • Brabanti Kristóf

    • Cocchioni Vince

    • Csuzdi Bence

    • Dán Kitti Tristen

    • Duleba Eszter

    • Egres Kata

    • Falta Bonifác

    • Fischer Dávid

    • Fodor Attila

    • Horváth Ákos

    • Juhász Gergő

    • Kecskés Vanda

    • Kostyál Levente

    • Kuklin István Alexander

    • Majoros Márk

    • Marx Mátyás

    • Mátrai Cintia

    • Molnár Albert

    • Mórocz Máté

    • Nagygyörgy Péter Károly

    • Rigó Árpád

    • Seres Richárd Sándor

    • Siklósi Tamás

    • Skornyák Dorottya

    • Szekeres András Béla

    • Szűcs Krisztián Tibor

    • Tóth Regina

    • Vas László Zsombor


    Mesterképzési szakosok:

    • Almásy Márton György

    • Bozorádi János Márk

    • Gráner Anna

    • Gulyás Oldal Laura

    • Horpácsi Gábor Dominik

    • Hörömpő András

    • Kovács Richárd Csaba

    • Mónus László József

    • Nagy Bettina

    • Puskás Melánia

    • Simon Dániel

    • Szőts Áron Róbert

    • Tóth Gábor Tibor

    • Vincze Miklós


     

    Az Új Nemzeti Kiválóság Program 2016-ban indult, több témakörben kiírt ösztöndíjpályázatokat magában foglaló program, amelynek célja, hogy a felsőoktatásban részt vevő hallgatói, kutatói kiválóságot támogassa. Az ÚNKP olyan alap-, mester- vagy doktori képzésben tanuló hallgatókat, doktorjelölteket, valamint fiatal oktatókat, kutatókat támogat, akik a programban részt vevő felsőoktatási intézményben eredményes kutatási és alkotói tevékenységet folytatnak.

    A 2020/2021 ÚNKP nyertesek 2021. június 15-i konferencia-előadásai közül a szekcióvezetők értékelése alapján kiváló minősítést nyertek a következő előadók:

    Felsőoktatási Doktori Hallgatói Kutatói Ösztöndíj nyerteseinek előadásai

    Czakó Bence Géza: Daganatos betegségek kezelését elősegítő robusztus szabályozási módszerek kidolgozása

    Siket Máté: Cukorbeteg paciensek valós idejű állapot- és paraméterbecslése

     

    Tudománnyal fel! Felsőoktatási Doktorvárományosi és Posztdoktori Kutatói Ösztöndíj

    Dr. Dineva Adrienn: Korszerű gépi tanuló eljárások alkalmazása Li-ion akkumulátor töltöttségi szintjének előrejelzésében dinamikus terhelések hatásainak figyelembe vételével

    Dr. Kuti József: Generikus szenzorfúziós keretrendszer számítási költségének csökkentésére javasolt módszerek, numerikus szimulációk és gyakorlati teszt eredmények

     

    Felsőoktatási Doktori Hallgatói Kutatói Ösztöndíj

    Hetyei Csaba: Vírusok és baktériumok terjedésének áramlástani modellezése metrókocsi légterében

    Bálint Krisztián: Biztonsági kamerákon alapuló online jelenléti ívkészítő rendszer megoldásai

    Bolyai+ Felsőoktatási Fiatal Oktatói, Kutatói Ösztöndíj

    Dr. Haidegger Tamás Péter: A jövő robotsebészete – Autonóm funkciók elemzése

     

    Felsőoktatási Alapképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj

    Horváth Orsolya Margit: Hőkamerák alkalmazhatósága oktatási épületek optimalizált kiürítésére

    Gulyás Oldal Laura: Kézgeometria és tenyérfelismerés alapú biztonsági beléptetőrendszer

     

    Felsőoktatási Mesterképzés Hallgatói Kutatói Ösztöndíj

    Kovács Richárd Csaba: A Kiscelli-Doberdó Tanösvény

    Dénes-Fazakas Lehel: fizikai aktivitás detekciója gépi tanulási módszerek használatával cukorbeteg páciensek terápiájának elősegítése céljából

     

    Témavezetők: Prof. Dr. Kovács Levente, Dr. Eigner György, Prof. dr. Szlivka Ferenc, Prof. Dr. Berek Lajos, Prof. Dr. Kovács Tibor, Dr. Demény Krisztina, Kovács András


  • TDK támogatásáért díj

    Az Óbudai Egyetem Tudományos Diákköri Szabályzata alapján „Az Egyetemi Tudományos Diákköri Tanács kiemelkedő tudományos diákköri dolgozat konzulensi tevékenységét, illetve a tudományos diákköri munka szervezését, segítését „Tudományos Diákköri Munka Támogatásáért” díjra javasolhatja.” Az egyetem rektorának döntése alapján Tudományos Diákköri Munka Támogatásáért díjban részesültek:

    • 2021 tavaszán az OTDK Művészeti és Művészettudományi Szekciójában 2. díjat elért hallgatóinak konzultálásáért Dr. habil. Csontos Györgyi DLA, az Ybl Miklós Építéstudományi Kar egyetemi docense;



    • Több országos tudományos diákköri konferencián helyezéseket és különdíjakat elért konzulensi munkájáért, és az Informatikatudományi OTDK szervezői munkájáért Dr. habil Szénási Sándor, a Neumann János Informatikai Kar egyetemi docense;



    • Az OTDK Műszaki Tudományi szekcióban 2. helyezést elért pályamunka témavezetéséért, több évtizedes konzulensi munkájáért, amelynek ékes példája, hogy már 42 éve is sikeres konzulensként jelent meg a szintén Győrben rendezett OTDK-n, Peresztegi Sándor a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar címzetes egyetemi docense.



GALÉRIA

Frissítve: 2021.11.18.

Legfrissebb cikkek