ÓE-küldöttség Kazahsztánban

Magyar nyelvi labor kezdte meg működését Kazahsztán egyik legjelentősebb egyetemén. Ebből az alkalomból tett látogatást Varga Mihály pénzügyminiszter, a Rudolf Kalman Óbudai Egyetemért Alapítvány kuratóriumi elnöke és Dr. Györök György, az Alba Regia Műszaki Kar dékánja október 25-én.

Varga Mihály a magyar nyelvi kabinet meglátogatása mellett díszdoktori címet vehetett át Jerlan Szidikovtól, a nur-szultani Gumiljov Eurázsiai Nemzeti Egyetemen rektorától. (A díszprofesszori címet mások közt Hillary Clinton volt amerikai külügyminiszter, Aleksandar Vucic szerb elnök, Vlagyimir Putyin orosz elnök, Szergej Lavrov orosz külügyminiszter és II. János Pál pápa is megkapta.)



A pénzügyminiszter megnyitotta a magyar kabinetet, és kazah közgazdászhallgatókkal is találkozott, akiknek a magyar gazdaságról tartott prezentációt. Hangsúlyozta: a Magyarország és Kazahsztán közötti oktatási együttműködésben kulcstényező a Magyar Pont, amelynek jelentősége túlmutat azon, hogy megismertesse az itt tanuló hallgatókkal a magyar nyelvet és kultúrát. Hozzátette, hogy a Magyarországon tanuló kazah diákok értékes tapasztalatot és tudást vihetnek magukkal Kazahsztánba, amellyel a kétoldalú gazdasági kapcsolataink erősítéséhez is hozzájárulhatnak.



A magyar kormány a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogram keretében a 2020/21-es tanévben összesen 507 diák számára biztosított felsőfokú tanulmányi lehetőséget Magyarországon. A 2021/22-es pályázati időszakban 208 újabb jelentkező részesülhet ösztöndíjban. A Magyar Pont munkájának részét képezi majd a Stipendium Hungaricum ösztöndíjprogramra jelentkezett, illetve az ösztöndíjat már elnyert hallgatók részére magyar nyelvórák biztosítása, továbbá felkészítésük magyar civilizációs ismeretekből.

Frissítve: 2021.11.18.

Legfrissebb cikkek