Díjazzák a fenntarthatóságról szóló szakdolgozatokat

A fenntarthatóság napjaink egyik legégetőbb kérdése. A téma fontosságára tekintettel a Közbeszerzési Hatóság Közbeszerzési Kiválósági Díjat alapított 2018-ban, fenntartható közbeszerzésről szóló szakdolgozatok, évfolyamdolgozatok és tanulmányok díjazására. Az elismerésért idén is lehet pályázni.

Az erőforrások hatékony felhasználásának elősegítése, a környezetbarát technológiákba történő beruházás és az innováció előmozdítása mindannyiunk közös érdeke. A fenntartható közbeszerzés az éghajlat-változási, az erőforrás-felhasználási és a fenntartható fogyasztási környezetvédelmi célok megvalósításának megfelelő eszköze. Éppen ezért a Közbeszerzési Hatóság töretlenül dolgozik a jó gyakorlati példák megismertetésén és elterjesztésén. A téma fontosságára tekintettel Közbeszerzési Díjat alapított fenntartható közbeszerzésről szóló szakdolgozatok, évfolyamdolgozatok és tanulmányok díjazására felelős akkreditált közbeszerzési szaktanácsadók és felsőoktatási intézmények hallgatói számára. Pályázni idén négy témakörben lehet. A pályaművek beadása folyamatos, végső határideje: 2021. november 30.

A Közbeszerzési Hatóság által 2021-ben meghirdetett pályázati felhívást bemutató részleteket ebben a mellékletben olvashatják.
Frissítve: 2021.12.06.

Legfrissebb cikkek