Elhunyt Dr. Kovács Judit

Mély megrendüléssel tudatjuk, hogy életének 49. évében, 2021. június 18-án elhunyt Dr. Kovács Judit, egyetemi adjunktus, a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar, Mikroelektronikai és Technológia Intézetének oktatója.

Kovács Judit 1972-ben született Budapesten. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Természettudományi Karán végzett matematika szakos tanárként 1996-ban, ahol a tanári diploma mellett matematika angol nyelvi szaktanár oklevelet is szerzett. Első munkahelye a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskola volt és azóta 24 éven keresztül magyar és angol nyelven oktatott matematikát villamosmérnök hallgatóknak.  2011-ben PhD fokozatott szerzett. A KVK mellett az Óbudai Egyetem többi karán is ismerték; rendszeren oktatott matematikát a NIK, KGK és BGK hallgatóinak is. Kovács Judit több jegyzetet és példatárat készített. Az Óbudai Egyetem Matematika Bizottságában a Kandó Kart képviselte, részt vett a matematika oktatás egységesítésében, a matematika tárgyak tárgyfelelőse volt a KVK és KGK karon.

Tavasszal értesültünk betegségéről. Az utolsó pillanatig oktatott, de már nem tudta levizsgáztatni hallgatóit. Reménykedtünk abban, hogy talán még felépülhet, de rendkívül gyorsan legyűrte a betegség.

Kollégái, munkatársai nevében búcsúzunk: nyugodj békében Judit!

Gyászszertartását és végső nyugalomra helyezését a család szűk körben tartja.
Frissítve: 2021.12.06.

Legfrissebb cikkek