„Gyerekdiploma” az AMK legfiatalabb egyetemistáinak

A „Titkok Háza Gyerekegyetem az Óbudai Egyetem Alba Regia Műszaki Karán” (AMK) programban az általános iskolák felső tagozatos diákjai az Intézmény legfiatalabb egyetemistáivá váltak egy hétre. A gyerekek előadásokon és szemináriumokon, interaktív foglalkozásokon vehettek részt, majd sikeres heti projektfeladatukat teljesítve „gyerekdiplomát” vehettek át. Az egyetemi campus hétfőtől péntekig a gyerekek lelkesedésével és zsivajával telt meg.

A program első napján Mészáros Attila, Székesfehérvár alpolgármestere a város részéről, Nagyné Dr. Hajnal Éva, az AMK kutatási dékánhelyettese az egyetemi kar képviseletében, valamint dr. Zugor Zsuzsanna, a konzorciumvezető Echo Innovációs Műhely elnökeként nyitotta meg a Gyerekegyetemet.

Dr. habil. Jancsó Tamás egyetemi docens vezetésével a kisdiákok - „A drónok szerepe a jövő városában című előadás meghallgatása után -, maguk is kipróbálhattak többféle eszközt, mint például a Phantom DJI 3-at, valamint a Tello-t. Az előadás során a repülő készülékek alkalmazásainak lehetőségeibe nyerhettek betekintést.



A gyerekek Dr. Pődör Andrea intézetigazgató irányításával megismerkedtek a települések digitális ikerpárjával. Többféle nyilvántartáson keresztül tekinthették meg, hogy a lakóhelyük, milyen adatok mentén és milyen formában létezik a virtuális világban. A résztvevők játékos formában Kahoot segítségével adtak számot tudásukról.

Dr. Katona János intézetigazgató-helyettes a hidak építésének folyamatáról tartott izgalmas előadást, majd a diákok az erők egyensúlyáról, a statika szerepéről maguk is meggyőződhettek a tésztahidak elkészítése és tesztelése során.

Nagyné Dr. Hajnal Éva kutatási dékánhelyettes felkészítette a fiatal hallgatókat a virtuális világba történő belépésre. A diákok nagy örömére az Xbox Kinect mozgásérzékelői is mókás pillanatokat szereztek a táborozóknak, akik a valóság határainak kiterjesztését is megtapasztalhatták (AR).

Dr. Udvardy Péter egyetemi docens előadása és szemináriumi foglalkozása a legkisebbektől a legnagyobbakig mutatta be az ipari robotok tárházát (Fanuc, UR, Kuka stb.).

Gugolya László mestertanár a humanoid robotokkal ismertette meg az iskolásokat, akik az előadást követően Zorát, a Titkok Háza Tudományos Élményközpont NAO-ját próbálták meg rávenni, hogy szóljon hozzájuk a programozás segítségével.

Dr. Vakulya Gergely tudományos főmunkatárs az Arduinok programozásába kalauzolta el a diákokat, akik egy újabb, kisebb méretű számítógépes világot ismerhettek meg.

Papp Eszter doktorandusz fizikai kísérletek útján varázsolta el az iskolásokat, akik közül néhányan bátorsági próbán is részt vehettek.



Dr. Tarsoly Péter adjunktus vezetésével Iszkaszentgyörgyről indulva lesték meg az erdő élővilágát, felhívva a diákok figyelmét az ember és környezete kapcsolatára, a környezettudatosabb hozzáállás fontosságára.

A heti csapat projektfeladat (Milyen lesz a jövő városa?) bemutatását követően gyerekdiplomákat vettek át a résztvevők. Izgalmas hét volt, játékos tanulással.

A Gyerekegyetem a Titkok Háza Tudományos Élményközpont az Echo Innovációs Műhely konzorciumi vezetésével együttműködésben az EFOP-3.3.6-17-2017-00002 azonosítószámon, „Természettudományos élményközpont létrehozása Székesfehérváron” címen támogatott projekt keretében valósult meg.

Frissítve: 2021.12.06.

Legfrissebb cikkek