Nem lehet elég korán kezdeni! - TDK felkészítő kommunikációs tábor a KGK-n

A dabasi Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola diákjai kommunikációs tábor, TDK felkészítő keretében látogattak el a Keleti Karra a járványügyi előírások maximális betartása mellett.

A tudományos aktivitás népszerűsítése a középiskolások körében kiemelt feladatunk – hangsúlyozta Garai-Fodor Mónika, a kar dékánja.

Az ambíciózus diákok egy része már konkrét kutatási téma-ötlettel a tarsolyában érkezett hozzánk. A fiatalok között volt olyan diák, aki már részt vett a kari TDK-n és már gyakorló kutatónak számít – tette hozzá Csiszráik-Kocsir Ágnes, kutatási dékánhelyettes, a rendezvény házigazdája.

Akiknek még kellett egy kis támogatás, azoknak is segítséget nyújtott a KGK csapata: a Hallgatói Önkormányzat és a Jánossy Ferenc Szakkollégium tagjai segítettek a diákoknak tanácsokkal, ötletekkel, iránymutatással kötetlen beszélgetés formájában.

A dabasi fiatalok a tábor keretében közelebbről is megismerhették a kar képzési portfólióját, infrastrukturális adottságait és nem utolsó sorban az intézmény értékrendjét, küldetését.

Az effajta aktivitás kiváló lehetőség arra, hogy a diákok számára vonzóvá tegyük képzéseinket, kedvet csináljunk számukra a továbbtanuláshoz és az önálló kutatáshoz egyaránt - hangsúlyozta a dékán.

A TDK olyan fórum, melyen minden résztvevő nyer: szakmai tapasztalata bővül, kommunikációs és előadói készsége erősödik. Fontos, hogy a TDK-t nem csak egyénileg, de társszerzőkkel együttműködésben is írhatják a diákok. Ez talán még segíthet az első nagy lépés megtételében a még bizonytalankodóknak – magyarázta a kutatási dékánhelyettes.

Aki képes egy tudományos diákköri dolgozat elkészítésére, önálló kutatás megvalósítására, képes együttműködni, saját gondolatait szakmailag helytállóan megfogalmazni, olyan készségekről tesz tanúbizonyságot, melyre az élet számos területén szükség van. Épp ezért fontos, hogy már a középiskolás diákokkal is megszerettessük a TDK szellemiségét. Bízunk abban, hogy a következő táborban még több érdeklődő diákot üdvözölhetünk.
Frissítve: 2021.12.06.

Legfrissebb cikkek