Szimpózium a Fuzzy Alapú Mérnöki Rendszerekről

Harmadik alkalommal tartották meg a Szimpózium a Fuzzy Alapú Mérnöki Rendszerekről (SzaFARi) című rendezvényt a Neumann János Számítógép-tudományi Társaság szakosztályaként működő Magyar Fuzzy Társaság és a Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar Mechatronikai és Járműtechnikai Intézetének közös szervezésében 2021. május 17-én.

A vírushelyzet miatt a Szimpózium ismét a virtuális térbe kényszerült, ennek ellenére 15 résztvevővel zajlott a konferencia, ahol 8 előadás hangzott el, zömében magyar nyelven. Az eseményhez külföldi előadók is csatlakoztak. A részt vevő hallgatók fuzzy következtetési rendszerekhez, illetve annak rokonterületeihez kapcsolódó kutatásaikat mutatták be, melyek színvonalukat tekintve messze túlmutattak egy hallgatói konferencia keretein. A BSc, MSc és PhD képzésen tanuló hallgatók között több visszatérő előadó is volt, ami egyértelműen sikerként könyvelhető el. A bemutatott témák sokszínűsége jól mutatja a fuzzy megközelítés széleskörű alkalmazhatóságát. Az információbiztonság, minőségbiztosítás, orvosi, valamint gépészeti alkalmazás egyaránt megjelent a kutatásokban.



A kapcsolódó publikációk a Bánki Kar folyóiratában, a Bánki Közleményekben jelennek majd meg.

A konferencia weblapja: http://old.bgk.uni-obuda.hu/mei/SzaFARi/2021/index.php
Frissítve: 2021.12.09.

Legfrissebb cikkek