Diplomataképző Programra várják a jelentkezőket

A Magyar Diplomáciai Akadémia pályázatot hirdet a diplomáciai pálya iránt érdeklődők számára Diplomataképző Programjára, amelyet a Külgazdasági és Külügyminisztérium és a Nemzeti Közszolgálati Egyetem szakmai együttműködésének keretében valósít meg.

A Programba jelentkező és felvételt nyerő hallgatók az első félévben (szeptember–január) elméleti és gyakorlati kurzusokból álló képzést végeznek el, míg a második félév során (február–június) a Külgazdasági és Külügyminisztériumban, illetve magyar külképviseleteken teljesítenek szakmai gyakorlatot. A KKM a Programot sikeresen elvégző résztvevők számára – a rendelkezésre álló státuszok tükrében – álláslehetőséget kínál a minisztérium állományában.

A Diplomataképző Program időtartama: 2021. szeptember 1. – 2022. július 30.

A résztvevők havi nettó 250.000 forint ösztöndíjban részesülnek.

A felvételi eljárás többfordulós, amelynek része egy kétnyelvű (angol és magyar) írásbeli vizsga, kompetenciavizsgálat és egy szóbeli elbeszélgetés.

Pályázati feltételek:

  • magyar állampolgárság;

  • cselekvőképesség;

  • büntetlen előélet;

  • felsőfokú angolnyelv-tudás és további legalább egy idegen nyelv középfokú ismerete;

  • felsőfokú végzettség (melyet legkésőbb a program kezdetéig kell megszerezni);

  • hozzájárulás nemzetbiztonsági ellenőrzés lefolytatásához.


A pályázat benyújtásának módja: pályázni csak elektronikus formában, a Magyar Diplomáciai Akadémia honlapján (www.magyardiplomaciaiakademia.hu), az alábbi dokumentumok feltöltésével lehet:

  • két oldalt nem meghaladó önéletrajz;

  • 4000 karaktert nem meghaladó, angol nyelvű motivációs levél;

  • nyelvtudást igazoló okiratok (amennyiben rendelkezésre áll).


A pályázat benyújtásának határideje: 2021. május 7. (péntek)

Kapcsolat és további információ:
Frissítve: 2021.12.09.

Legfrissebb cikkek