Ybl hallgatók sikere az OTDK-n

Nyárai Fruzsina és Kulcsár Dávid, az Óbudai Egyetem YBL Miklós Építéstudományi Kar hallgatói 2. helyezést értek el „ACÉL_EMLÉK_MŰ_TÉR” című pályamunkájukkal a 35. OTDK Művészeti és Művészettudományi Szekció megmérettetésén április 9-én.



A pályaműről a tervezők elmondták, hogy a feladat nem szokványos építészeti kihívás volt, mivel nem egy épület tervezéséről volt szó, hanem egy sokkal inkább elvont, majdnem szakrális jellegű emlékmű létrehozásáról. A két hallgató hangsúlyozta, Magyarországon az Ipari Örökségvédelem nem kapja meg a méltó megbecsülését, pedig ezen értékek megóvására nagyobb figyelmet kéne fordítanunk. Napjainkban ez a fajta igény egyre nagyobb teret kap, kisebb-nagyobb rehabilitációk keretében.

A helyszín Ózd, közelebbről a gyár köré épült város, mely egykoron Magyarország egyik legmeghatározóbb nehézipari termelését bonyolította le. Az Ózdi Ipari Örökségvédők Baráti Köre pályázatot hirdetett, melynek célja egy méltó emlékmű tervezése a hajdani Acélgyár jellegzetes kéménysorának. Az emlékművet a gyár utcai parkolójába tervezték.

A környezetanalízis készítése közben a hallgatók feltárták a város és a kémények múltját. Mindezek ismeretében álltak neki a tervezésnek, mellyel méltóképpen szerettek volna hozzájárulni a helyi ipari örökségek védelméhez. A tervezett emlékművel megpróbálják visszahozni a köztudatba a feledésbe merülő gyár jelentőségét, hogy az újabb generációk ne csak a szemük láttára pusztuló ipari telepet lássák. A város eltűnt szimbólumait új formában jelenítik meg úgy, hogy annak elemei a régi gyár anyagaiból, struktúráiból származnak.

Gratulálunk hallgatóinknak és konzulensüknek, Dr. Csontos Györgyi DLA remek munkájához!

 

Az OTDK az NTP-HHTDK-20-0076 számú „Ybl TDK műhelymunkák, programok és konferencia 2020/21” című projekt finanszírozásában valósult meg a Nemzeti Tehetség Program és a Miniszterelnökség támogatása által.

Frissítve: 2021.12.09.

Legfrissebb cikkek