Kihirdettük a kabalafigura pályázat nyerteseit

Lezárult az egyetemi kabalafigura tervezésére és gyártási specifikációjára meghirdetett hallgatói ötletpályázat, melyre a benyújtási határidőig összesen 28 pályamű érkezett. Ezek közül 26 pályamunka felelt meg minden tekintetben a pályázati kiírásban ismertetett feltételeknek, ezekről egy online közönségszavazás formájában mondhatták el a véleményüket az Óbudai Egyetem hallgatói.

A sokszínű résztvevői csapat által benyújtott kabalaterveket 2021. február 15. és 2021. február 26. között tekinthette meg a nagyközösség a kabalafigura.uni-obuda.hu weboldalon, amelyen keresztül minden, az Egyetemmel jogviszonyban álló hallgató leadhatta szavazatát az általa legjobbnak ítélt kabalafigurára. A közönségszavazás iránt óriási volt az érdeklődés, a 26 alkotásra összesen 641 szavazat érkezett. A szavazásban részt vevő hallgatók között 5 darab „ÓE ajándékcsomagot” sorsoltunk ki, a szerencsés nyertesek részére postai úton küldjük el a nyereményt.

A pályaművek bírálatára felállított Bíráló Bizottság február 24-én tartotta meg ülését, mely alkalommal a bizottsági tagok, Prof. Dr. Kisfaludy Márta, az RKK korábbi dékánja, a Terméktervező Intézet oktatója, Dr. Felde Imre ipari és üzleti kapcsolatokért felelős rektorhelyettes, Dr. Seebauer Márta oktatási dékánhelyettes, Csuzi Henrik, az EHÖK elnöke, valamint Fodor Zsófia, a Hallgatói Szolgáltatások Osztály vezetője döntést hoztak az első, második és harmadik helyezettekről.

 

I. díj: Rakos Máté, RKK: fehér oroszlán



II. díj: Szilágyvári Anett, RKK: hód



III. díj: Máté Brigitta Cintia, RKK: hód



Közönségdíj: Végh Máté, KGK: pingvin



Az I. díjat elnyert pályázó 300 ezer Ft, a II. helyezett 150 ezer Ft, a III. helyezett 50 ezer Ft, a közönségnyertes pedig szintén 50 ezer Ft pénzjutalomban részesülnek.

Gratulálunk a győztes pályázóknak, a pályázaton induló többi hallgatónak, valamint a közönségszavazatot leadott hallgatóknak pedig köszönjük a részvételt!
Frissítve: 2021.04.11.

Legfrissebb cikkek