Csomagolástervezési Diákverseny

A Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ) idén is megrendezi a HUNGAROPACK STUDENT Csomagolástervezési Diákversenyt. A nevezési határidő 2021. március 5. Az eredmény ünnepélyes kihirdetését a Szövetség ez évi közgyűlésén, március végén tartják meg.

A Csomagolástervezési Diákverseny alapvető célja a csomagolástechnika szaktárgyat felsőfokú oktatás keretében tanuló egyetemi és főiskolai hallgatók számára megmérettetési lehetőség teremtése. További célkitűzés az, hogy a szakmát még tanuló hallgatók ötleteinek, elképzeléseinek bemutatására lehetőséget adjanak, és az arra érdemes munkák tervezőit díjazva tanulmányaikhoz ösztönzést nyújtsanak, szakmai közvélemény előtti bemutatásuk révén pedig későbbi elhelyezkedési lehetőségeiket javítsák.

Az eddigi hazai diákversenyek résztvevői közül egy kivétellel minden évben neveztek hallgatók a Csomagolási Világszövetség WorldStar Student diákversenyére és minden esztendőben volt oklevéllel díjazott magyar hallgató.

Az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar hallgatói az elmúlt években is részt vettek és kiváló eredményeket értek el a HUNGAROPACK Student Diákversenyen.

2018-ban HUNGAROPACK Student Díjban részesült Boda Stefánia. Pályamunkája: Cassel karkötők e-kereskedelmi csomagolása változtatható méretű betéttel.

Oklevéllel jutalmazták Nunkovics Noémit. Pályamunkája: Arculat és gyűjtőcsomagolás tervezése üveges tanksör számára.

2019-ben HUNGAROPACK Student Díjat kapott Kronauer Liza: E-csomagolás és arculattervezés egy fiktív napszemüvegmárka részére témában készített pályaművéért.

2020-ban HUNGAROPACK Student Díjjal ismerték el Feil Liza terveit: Inhalációs oldat elsődleges és másodlagos fogyasztói csomagolása témában.

 

A verseny szervezője a Csomagolási és Anyagmozgatási Országos Szövetség (CSAOSZ), mint a Csomagolási Világszövetség (WPO) magyar tagja.

A nemzeti diákverseny kapcsolódik a Csomagolási Világszövetség által szervezett WORLD- STAR STUDENT világversenyhez, így a hazai megmérettetésen elismert nevezések részt vehetnek a nemzetközi rendezvényen is, az ott meghatározott feltételek szerint.

A versenyre nevezhet egyéni nevező (hallgató), illetve kollektíva (hallgatói csoport), aki(k) felsőfokú tanulmányaikat folytatják és azt legkorábban 2021-ben fejezi(k) be.

Nevezni a pályázók által, a tanulmányi idejük alatt tervezett, grafika, makett formájában kidolgozott ötletekkel, új csomagolószer, illetve csomagolási megoldásokkal lehet. A versenyre 2020 augusztusa után készült pályamunkákat várnak a szervezők. (Nem pályázhat az a hallgató, aki a nevezés tárgyát képező munkát főállású munkaviszonya keretében alkotta.)

 

Nevezési határidő: 2021. március 5.

Nevezési feltételek

Egyéni nevező esetén kitöltött és aláírt, a nevezési határidőig a szervező részére eljuttatott nevezési lap és minta, makett vagy tervdokumentáció, valamint ezek digitális változata,

Hallgatói csoport nevezése esetén – az előbbieken túl – egy közreműködő megjelölése, aki elismerés esetén a munkacsoportot a díjátadási ünnepségen képviseli,

A pályázó(k) diákigazolványának másolata (hallgatói jogviszonyának igazolása), nyilatkozat kitöltése arról, hogy a pályamű a résztvevő(k) szellemi alkotása, továbbá beleegyező nyilatkozat arról, hogy bemutatási, szakirodalmi publikációs célra a nevezés dokumentumait a szervező rendelkezésére bocsátja.

A nevezési lap információi jelentik a nevezés elbírálásának alapját, így a pályamű publikálása esetén a nevező leírása jelenik meg. A leírás nem lehet kevesebb 25 szónál és nem haladhatja meg a 200-at.

 

Értékelési szempontok

A zsűri pontozással értékeli a nevezéseket, az alábbi szempontok mérlegelése alapján: újszerűség, eredetiség, ötletesség, megvalósíthatóság, kivitelezésre alkalmasság, környezetvédelmi megítélés, a terv, makett kivitelezésének színvonala, fogyasztói szempontok figyelembe vétele, rendszerszemlélet megléte.

 

Az elismerés módja

A három legtöbb pontot elért nevezés HUNGAROPACK Student 2021 Csomagolástervezési Diákverseny díjat, a további színvonalas nevezések pedig elismerő oklevelet kapnak.

Az eredményhirdetést a CSAOSZ ez évi közgyűlésén, 2021. március végén tartják meg.

A részvétel feltételeiről további információ Pelczer Ágnes szervezőtitkártól kérhető: pelczera@csaosz.hu

A verseny tájékoztatója, valamint a nevezési dokumentáció letölthető a CSAOSZ honlapjáról a www.csaosz.hu/ csomagolási versenyek menüpontból.

A hallgatók az elmúlt években is kiváló eredményeket értek el a Hungaropack Student Diákversenyen.
Frissítve: 2021.04.12.

Legfrissebb cikkek