Kooperációban az Agrárközgazdasági Intézettel

Közös projektek és pályázatok kidolgozása, alkalmazott kutatások, valamint szakmai hálózatépítés, együttes szakmai rendezvények megvalósítása annak az együttműködésnek a célja, amelyről megállapodás született az Óbudai Egyetem (ÓE) és az Agrárközgazdasági Intézet Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társasággal (AKI) 2021. február 24-én.

Prof. Dr. Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora örömét fejezte ki, hogy egy olyan együttműködési megállapodás jöhet létre az Agrárközgazdasági Intézettel, amely erősítheti az Egyetem tudományos potenciálját. Mindenképpen jelentős a felsőoktatási intézmény elköteleződése, hiszen nemzetközileg és hazai berkekben is értékes, elismert, kiváló kutatókkal nyílik lehetőség közös munkára. Fontos, hogy a szakemberek az országhatáron belül találják meg számításaikat. A rektor hangsúlyozta, az első pillanattól nem volt kérdés, hogy élni fognak a kooperáció lehetőségével. Különösen, hogy már elsőként egy közvetlen brüsszeli támogatású H2020-as pályázat kapcsán tudnak elköteleződni. Az Óbudai Egyetemen geoinformatikai képzés folyik, agrárképzés nem, viszont az Intézményben közgazdasági és műszaki szakembereket képeznek. Ebből következően a precíziós gazdálkodás és a robotika területén folytatott kutatások egyaránt az AKI rendelkezésére állhatnak. A rektor kiemelte Prof. Dr. Fogarasi József egyetemi tanár szerepét, aki a kooperáció koordinátoraként vesz majd részt a közös munkában.  Prof. Dr. Kovács Levente reményét fejezte ki, hogy egy gyümölcsöző és erősödő kapcsolat jön létre a két intézmény között.

 

Dr. Goda Pál, az Agrárközgazdasági Intézet ügyvezető igazgatója szintén hangsúlyozta az együttműködés jelentőségét. Kifejtette, hogy az intézmény nevéből azért került ki a kutatás szó, mert ezzel is azt szeretnék kifejezni, hogy a fókuszt nem erre a területre szeretnék helyezni a jövőben. Ugyanakkor fontosnak tartják a kutatói létet, amelyet mi sem mutat jobban, mint hogy két kutatási igazgatósága is van az AKI-nak. Úgy fogalmazott, az agrárium multidiszciplinárisabb a növény- és állattenyésztésnél. Az Intézet elmúlt hatvan éve alatt rendkívül szerteágazó terület szakemberei dolgoztak és dolgoznak ma is, többek közt matematikusok, szociológusok, közgazdászok. Ugyanakkor kisebb hangsúly helyeződik az agrármérnöki tevékenységre. A megfelelő szakpolitikai háttérmunkához elengedhetetlen a multidiszciplináris tudás, a modern közgazdaságtani szemlélet és az, hogy a rendelkezésre álló információkat tudássá alakíthassák. Az Egyetemmel kialakított együttműködés éppen ezért az Intézetet is erősíti. A megállapodás alapján a "kutatói láb" az Óbudai Egyetemhez kerül, a kutatáshoz szükséges alapadatokat pedig az, AKI biztosítja majd. Emellett lehetőséget kívánnak biztosítani PhD és MsC hallgatóknak is az Intézetben végzett munkára. Elsősorban közgazdász modellező és adat mérnököket keresnek. Az ügyvezető igazgató hozzátette, hogy a hosszú távra tervezett együttműködés elképzeléseik szerint nem agyelszívásról, hanem a partnerségről szól.

 

Ormándi Gabriella. az Óbudai Egyetem kancellárja szintén örömét fejezte ki, hogy közös célkitűzésekkel létrejöhetett az együttműködés. Kiemelte annak jelentőségét, hogy a február elsejétől megújult tevékenységét Nonprofit Közhasznú Társaság formájában folytató intézmény megújította arculatát is. Az Intézet logója tükrözi innovatív tevékenységét egyúttal előremutató. Hangsúlyozta, hogy az igazi kihívás és a komoly feladatok megoldása, a kooperáció gyakorlati megvalósítása a két intézmény között még csak most kezdődik. Ormándi Gabriella beszéde végén sok sikert kívánt minden résztvevő számára a közös kutatásokhoz, projektekhez.



Az AKI a hazai agrárgazdaság meghatározó gazdaságpolitikai és ökonómiai elemző és kutató műhelyévé fejlődött az elmúlt hatvan évtizedes működése során. Az agrárgazdaság előtt álló fejlesztési igények, a fenntartható gazdálkodás és biomassza alapú gazdálkodási modell irányába számos kölcsönösen előnyös együttműködési lehetőséget kínál a digitalizáció és a precíziós gazdálkodás, a kockázatkezelés és a klímavédelem, a termőföld értékelés és a környezettudatos termelés területén.

 

Az együttműködési megállapodás első eredményét a Szerződések a környezeti javakért (Environmental public goods From Farming through Effective Contract Targeting – EFFECT) témában folyamatban levő H2020-as projekt közös megvalósítása jelenti (http://project-effect.eu/).



Az együttműködési megállapodást kézjegyével ellátta: Prof. Dr. Kovács Levente rektor, Ormándi Gabriella kancellár és  Dr. Goda Pál, az AKI ügyvezető igazgatója.
Frissítve: 2021.04.12.

Legfrissebb cikkek