Már csak egy napig lehet jelentkezni a VetaThon-ra!

Az Állatorvostudományi Egyetem az Óbudai Egyetemmel közösen izgalmas szellemi versenyre invitálja hallgatóit, melyre még 1 napig lehet jelentkezni! A VetaThon elnevezésű hackathonra jelentkezőktől a világ aktuális és valódi problémáira várunk kreatív és legalább elvben megvalósítható megoldásokat. A megmérettetés témaköre: „Az állatok és a pandémia”.

A VetaThon hackathont „Az állatok és a pandémia” témakörben rendezik meg február 26-án és 27-én az online térben, (a járványügyi helyzettő függően, akár hibrid módon is). A maratoni (24 órás) verseny alatt, a 4-6 fős csapatoknak kell egy probléma megoldására javaslatot tenni és a rendelkezésre álló eszközökkel a megoldást valamilyen szinten demonstrálni is.

A szervezők szívesen fogadnak minden olyan megoldást, ami egyszerre kapcsolódik a pandémia okozta egészségügyi, gazdasági és társadalmi problémák enyhítéséhez és a társállattartáshoz, valamint az üzemi állattenyésztéshez és az élelmiszeriparhoz. A cél az, hogy a maratoni ötletversenyen a két tudományterület (az állategészségügyi és a mérnöki) összekapcsolásával valós problémákra új megközelítésű – akár a pandémiás helyzeten is túlmutató – megoldásokat kapjunk, amelyeknek konkrét hasznosítása is elképzelhető.

Elvárás a versenyzőktől többek közt az, hogy a feladatmegoldásba beépítsék az állatorvosi, illetve mérnöki tudásukat. Utóbbi esetén kiemelten a mesterséges intelligencia eszközeit, a nagymennyiségű adatok elemzését és/vagy a szenzorok alkalmazását érvényesítsék. A csapatok önállóan dolgoznak majd, a verseny teljes ideje alatt segítséget kérhetnek, a két szakterületet és az üzleti tapasztalatokat is képviselő, támogató szakemberektől, a mentoroktól. A verseny végén egy angol nyelvű prezentációt kell bemutatniuk a kidolgozott megoldásról. A hackathon végeredményéről transzparens értékelési rendszer alkalmazása mellett egy jelentős szakmai tapasztalattal rendelkező zsűri dönt, a mentorok szavazatának figyelembevételével. (A zsűrit a két egyetem és a szponzorok képviselői alkotják majd.)

A hackathon számos előnnyel járhat. Résztvevői tesztelhetik kreativitásukat, fejleszthetik együttműködési készségüket a csapatmunkában, szélesíthetik látókörüket, és az eredményekre alapozva akár egy saját startup vállalkozást is beindíthatnak. További pozitívum, hogy a versenyzők megismerkedhetnek egy másik egyetem hallgatóival, illetve ipari szakemberekkel, szélesíthetik kapcsolatrendszerüket, elkezdhetik építeni karrierjüket, nem utolsó szempontként pedig részesülhetnek a nyertes csapatoknak járó jutalomból és dicsőségből.

A versenyen olyan legfeljebb 6 fős csapatok indulhatnak, melyekben az Állatorvostudományi Egyetem (ÁTE) és az Óbudai Egyetem (ÓE) legalább 2-2 hallgatója vesz részt, illetve csapatonként maximum 1 ember más egyetemről is. Természetesen külföldi hallgatók is csatlakozhatnak! Az ÁTE-s résztvevők között legalább egy magasabb évfolyamos (2. fölötti) hallgatót is várnak a szervezők.

Az első három helyezett (helyezéstől függően) értékes nyereményben részesül.

A versenyre a http://www.vetathon.tech/ oldalon lehet jelentkezni, ahol egyénileg vagy akár – a fentiekben megfogalmazott feltételek betartásával – csapatokkal is.
Frissítve: 2021.04.14.

Legfrissebb cikkek