Újévi köszöntő





Prof. Dr. Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektorának újévi köszöntője:












Tisztelt Kollégák!


Tisztelt Hallgatók!


Tisztelt Egyetemi Polgárok!


 


„Hála és remény, számadás és tervezgetés, mulatság és komolyság, bánat és öröm találkozója a szilveszteri „tizenkettő”. Az egyetlen ünnepünk, mely túlmutatva önmagán az egész esztendőt felidézi bennünk.”


 


 


Így van ez, egyetértek e sorok szerzőjével, Pilinszky Jánossal. Ám mielőtt a számadásba és tervezgetésbe kezdenénk, a legfontosabb tényadatot érdemes figyelembe venni. Bizonyára mindannyian visszaemlékezünk rá, hogy alig egy éve, 2018 decemberében még szomorúsággal vegyes aggódással arról beszélgettünk és „mentünk neki” 2018 szilveszterének, hogy intézményünket integrálhatják-e esetleg más intézménybe. Eltelt egy év, és örömmel jelenthetem, hogy immár ismét növekedési és fejlődési pályán van az Óbudai Egyetem, hiszen bővülni fog a Szent István Egyetemből kiváló Ybl Miklós Építéstudományi Karral!


Mindezt viszont nem a forgandó szerencsének köszönhetjük! Antoine de Saint-Exupéry azt mondta: „A világos látáshoz néha elegendő a nézőpont megváltoztatása.”, és az Egyetem új vezetése tudatosan vállalva ennek következményeit, ezt tette.


A megváltozott nézőpont pedig nem csak a világlátásunk bővülését, arculatunk újraformálását eredményezte, de a közös célért végzett közös trendfordító munka Egyetemünk bővítését is elhozta, sőt! Az év végével elnyert egyetemi „Kompetencia központok létrehozása - Kutatási infrastruktúra fejlesztése” (KK) pályázattal Egyetemünk tudományegyetemi fejlődési lehetőségét is maximálisan megkapta, ami sosem látott magasságokba emelheti intézményünket!


Az új év mindig új reménnyel is kecsegtet. De szabad-e hinnünk ennek az „égiekkel játszó csalfa tüneménynek”? Azt gondolom, hogy csak akkor bízhatunk benne, ha lefektettük és továbbra is lefektetjük azokat az alapokat, amelyekre építkezni akarunk. Václav Havel ennél cizelláltabban mondta: „Az élet túl becses ahhoz, semhogy tartalmatlanul, cél nélkül, üresen, szeretet, és végső soron remény nélkül éljünk.” Ez késztet engem arra, hogy közös múltunk valóságából merítve, úgy, mint eddig, a jövőben is számítsak Egyetemünk minden dolgozójára, aktív és nyugdíjas oktatójára, tanárára, emeritájára és emeritusára, az oktatást segítő, az adminisztrációt, vagy épp fizikai munkát végző munkatársára, és természetesen minden jelenlegi és már végzett hallgatójára. Mert csak így, közösen, együtt valósíthatjuk meg, hogy a 10 éves Óbudai Egyetem jogelődintézményeink példáját követve, mozgásterét tovább növelje, és a jövőben már az egész Kárpát-medencében, sőt Közép-Kelet Európában is a gyakorlatorientált műszaki képzés meghatározó felsőoktatási intézményeként működjön.


De emelhetjük-e a tétet? Meggyőződésem, hogy igen, hisz immár fiatal tudományegyetemként az elmúlt félévben elértük, hogy először kerültünk fel a világ legismertebb, egyetemi rangsorokat vezető QS World University Rankings listájára. Emelhetjük, mert Egyetemünkön jött létre a Közép-Kelet Európában méltán az első három között számon tartott Bejczy Antal iRobottechnikai Központ, mely hazánkban egyedüliként daVinci sebészrobottal rendelkezik, és egyben anno a 17. egyetem volt a világon, ami a robothoz tartozó kutatási csomagot is megkapta, és ezen végezhet ma is valós kutatás-fejlesztési feladatokat. Emelhetjük, hiszen az EU kutatási aranyérmeként számon tartott ERC pályázattal rendelkezünk az Élettani Szabályozások Kutatóközpontban, melyet félidőben, éppen 2019-ben nemcsak kiváló eredménnyel értékeltek, de a második pénzügyi ciklus elteltével is pénzügyileg rendben levőnek találtak.


Emelhetjük a tétet, hisz tudományos kompetenciánk megengedi, hogy az általam kijelölt négy pillérre: a robotikára, az egészségügyi informatikára, a mesterséges intelligenciára és a kiberbiztonságra épített egyetemi stratégiánk megfelelő és termékeny válaszokat adjon korunk kihívásaira, az Ipar 4.0-ra, aktív részese legyen a most „szárba szökkenő” ipari digitalizáció korának hazai és nemzetközi értelemben egyaránt. Immár a „klasszikus” H2020-as RIA pályázat résztvevői is lettünk 2019-ben, és szintén 2019 második felében duplázni tudtuk a meglévő két H2020-as pályázataink számát.


Emelhetjük a tétet, mert az integritás érdekében 2019. október 1-től az EKIK karokkal egyenértékű szervezeti egységként tevékenykedik három kutatóközponttal és három társult központtal. Újra van tudományos rektorhelyettesünk, és ahogy hazai élenjáró gyakorlatorientáltságunk megköveteli, először hoztam létre ipari és üzleti kapcsolatokért felelős rektorhelyettesi pozíciót is. Egyúttal, ahogy bevezetőmben is említettem, először van KK („leánykori” nevén FIEK) egyetemi szintű tudományos pályázatunk, melyben kombinálva az egészségügyi informatikát, a robotikát, a kiberbiztonságot és a mesterséges intelligenciát, egy innovációs szolgáltató bázis létrehozását célozzuk meg a kiberorvosi rendszerek területén. Ebben nemcsak vezető hazai vállalatok a partnereink, de a Harvard, a National University of Singapore és a Valencia-i Egyetem, hazai szinten pedig a SZTAKI, a Magyar Diabétesz Társaság, az Európai Biomatematikai Társaság és az IEEE is.


A tét emeléséhez megvannak tehát a lehetőségeink, de ahhoz, hogy ki tudjunk törni és tudományos metrikáinkat emelhessük, minőségi növekedésre kell törekednünk. Mindennapi feladataink mellett: erősítenünk kell tudni az egyetemi létünket megteremtő doktori iskoláinkat, a minősített oktatóink létszámát, csökkentenünk kell tudni a hallgató-oktató arányunkat és a hallgatók felvételénél azok minőségére és nem csak a mennyiségére kell törekednünk.


Emelhetjük a tétet, hisz Egyetemünknek kiváló oktatógárdája és elkötelezett tudósai, tehetséges hallgatóinknak kiváló mentorai vannak, akiknek az a célja, hogy ne digitális analfabéták, hanem kreatív, gondolkodó és tenni akaró emberek hagyják el intézményünket. Segítjük őket azzal is, hogy tehetséggondozó alapot teremtünk ebben az évben, minden szervezeti egységünk bevonásával, de az egyetemi szinten a Tehetség Menedzsment Alapítvánnyal (TeMA) megkötött együttműködési megállapodás is a tehetséges hallgatók itthoni elhelyezkedését, hosszú távú itthon maradását segíti. Nem csak ösztöndíjat kínálunk számukra, de menedzseljük érvényesülésüket is. A tehetség mindennapos vendég, mit vendég, immár nagyon is szívesen látott családtag intézményünkben! Tudjuk, hogy óriási érték, odafigyeltünk rá és a jövőben is odafigyelünk rá, büszkék vagyunk, ha felfénylik, mert tisztában vagyunk a lényeggel, azzal, hogy elhanyagolása mindannyiunkat szegényebbé tesz, boldogulása pedig gazdagít. A tehetség iránti elkötelezettségünket mutatja, hogy az Óbudai Egyetem a Tehetséggondozási és Mentor programján keresztül a határon túli magyar hallgatókat ugyanúgy felkarolja, mint saját hallgatóinkat. Csak egy példa rá, hogy gesztorai vagyunk az Erdélyi Műszaki TDK-nak, melyet 2019-ben ünnepeltünk 20. alkalommal és melynek alapítója egykori temesvári hallgatóként én magam voltam.


Emelhetjük a tétet, mert egyetemi mindennapjainkban arra törekszünk, hogy ugyanolyan hatékonysággal műveljük a tudományt és az oktatást. Ez az Egyetem éltető ereje! Ezért hihetünk joggal abban, hogy a tenni akaró emberek közösségeként intézményünket - ahol a tudomány és az oktatás nemcsak megfér egymás mellett, de egyenesen segíti egymást – a világ legismertebb felsőoktatási intézményei irányába zárkóztathassa. Együtt, közösen, ahogy azt Henry Ford mondta: „Az összejövetel kezdet. Az összetartás előrehaladás. Az együttműködés a siker.”


 


Tisztelt Kollégák és Hallgatók!


 


Ahhoz, hogy elérjük a célunkat, hosszú utat kell még megtennünk, David Lloyd George, brit államférfi szavaival élve: „Ne féljünk nagyot lépni, ha ez tűnik szükségesnek. Két kis ugrással nem jutunk át a szakadékon.”  Mi pedig nem félünk, mert pontosan tudjuk, hogy haladásunk érdekében eddig milyen alapköveket fektettünk le!



  • Megújult a Szervezeti és Működési Szabályzatunk, és a Foglalkoztatási követelményrendszerünk.

  • Megvalósult intézményünkben az akadémiai és a kancellári vezetés szoros együttműködése, sőt, nem csak megvalósult, de még harmonikusabbá is vált az elmúlt időben. Az üzemeltetés lehetővé teszi, hogy versenyképességünk megtartása érdekében gyorsan reagálhassunk, szabályzataink pedig élhető környezetet biztosítanak számunkra. Mindez pedig a teljes egyetemi struktúrát szolgálja.

  • Sem fenntartónknak, az Innovációs és Technológiai Minisztériumnak, sem (kerületi) önkormányzatainknak nem indifferens az Óbudai Egyetem hogyléte. Fenntartónk a 2018/19-es tanévnyitónkon és a jubileumi Egyetem Napja rendezvényünkön nemcsak támogatásáról biztosította Egyetemünket, de a jövőben is komolyan számít ránk, az önkormányzataink pedig erősíteni szeretnék velünk kapcsolataikat.

  • Megdupláztuk a H2020-as nemzetközi pályázataink számát. Az első nagy konzorciális H2020-as RIA (Research and Innovations Actions) pályázatot nyertük meg idén ősszel a BARK segítségével, de a saját gyermekünknek tartott K-MOOC online oktatási platformunk és az őt kezelő Elektronikus és Digitális Tananyagok Irodája révén digitális oktatásszervezési nemzetközi konzorciális pályázatnak vagyunk a vezetői. Mindez nemcsak egyéni, de konzorciális szinten is a kiemelt tudományos eredményességről tesz tanúbizonyságot. És nemcsak megduplázza a forrásokat, de nemzetközileg is láthatóvá teszi az Egyetemet.

  • A magyar állam elkötelezett a szakképzés átalakítása mellett, új alapokra helyezné az oktatás szervezését, és ebben a munkában komoly partnerként, meghatározó szereplőként tekint az Óbudai Egyetemre. Mi pedig számítunk a Budapesti Gépészeti Szakképzési Centrummal, a Váci Szakképzési Centrummal és a Székesfehérvári Szakképzési Centrummal elindult további gyümölcsöző együttműködésre, ahogy bízunk a helyi önkormányzatok támogatásában, hisz az Óbudai Egyetemet - joggal - saját közösségük szellemi műhelyének érezhetik.

  • Újradefiniáltuk és definiáljuk stratégiai ipari kapcsolatainkat, ennek „első fecskéje” az IT Services Hungary (ITSH), de a Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar Híradástechnikai Intézetében a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság (NMHH) támogatásával létesült hírközlési labor is egy kiemelkedő példa minderre.

  • A Kárpát-medencei térség magyar egységes tudományos és oktatási térként kezelése melletti elkötelezettségünket jelzi, hogy a Nemzeti Összetartozás Évében intézményközi műszaki oktatási és kutatási együttműködési megállapodásokat írtunk alá a határon túli régiókban magyar képzést folytató egyetemekkel, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel, a Selye János Egyetemmel, a Szabadkai Műszaki Szakfőiskolával és a II. Rákóczi Ferenc Kárpátaljai Magyar Főiskolával, az Óbuda Egyetem jubileumi Egyetem Napja rendezvényének keretében 2019. november 22-én. A nagyváradi Partiumi Keresztyén Egyetemmel tavaszra, egyetemük alapításának jubileumi évfordulójára tervezzük együttműködési megállapodásunk aláírását.

  • Tudományos együttműködésre alapozott, mindenki számára gyümölcsöző kapcsolat kiépítésére törekszünk a közép-kelet európai meghatározó egyetemekkel is. Ezért fölvettük és ápoljuk a kapcsolatot a krakkói és wroclawi műszaki egyetem képviselőivel, ahogy a szlovák, román, szerb, osztrák és a szlovén kollégákkal is.

  • Tartjuk a rektori programomban kijelölt irányt, hogy a világ elismert felsőoktatási intézményi sorába kormányozzuk az Óbudai Egyetemet. A nemzetközi palettára történő felkerülésünket szolgálta, hogy mind tanévnyitónkon, mind az Egyetem napján tartott rendezvényünkön honorary professorokat és más meghívottakat láttunk vendégül Kína vezető egyetemétől, a Tsinghua Universitytől Mexikóig, Rómától Valenciáig.

  • Egyetemi KK pályázatot nyertünk el, de a tudományos háttér megteremtése érdekében Egyetemi Innovációs Ökoszisztéma pályázatot is elnyertünk (így több fővárosi tudományegyetemmel együtt tagjai lettünk a Budapesti Területi Innovációs Platformnak), sőt az ipari együttműködéssel elképzelt KFI pályázatok között is három pályázatot nyertünk el.


 


Tisztelt Kollégák!


Tisztelt Hallgatók!


 


Az első közös félévünkre visszatekintve József Attila szavai jutnak az eszembe: „immár kész a leltár”. Biztos volt, ami kimaradt, de a felsoroltak láttán azt hiszem, nincs szégyenkezni valónk! Mégis óvnám magunkat attól, hogy csak a sikereinket lássuk, mert, ahogy Bill Gates mondta: „A siker vacak tanár. Arra csábít, hogy tévedhetetlennek gondoljuk magunkat.” Én nem gondolnám magunkat annak, tudjuk, vannak még „gyenge pontjaink”, dolgozunk azok kijavításán, például azon, hogy tudományos eredményeink növekedjenek, infrastruktúránk megújulhasson. Egy biztos, cselekedeteinket az határozza meg, hogy rendíthetetlenül hiszek és hinnünk kell a fejlődésben, és mélyen elkötelezettnek lennünk hazánk, az emberek és a jövő iránt! Juhász Gyula ezt úgy fogalmazta meg: „Lehet, hogy gyenge még a hangunk, / Lehet, hogy léptünk még bizonytalan, / De indulunk, a szépet, jót akarjuk, / S érezzük, hogy hitünknek szárnya van.”


 


Tisztelt Kollégák!


Tisztelt Hallgatók!


 


Most, az új 2020-as esztendő kezdetével szeretném Victor Hugo-t idézni: „A jövőnek sok neve van: a gyenge úgy hívja, elérhetetlen, a gyáva úgy, ismeretlen, a bátor lehetőségnek nevezi.” Azt hiszem, mi joggal nevezhetjük lehetőségnek a 2020-as esztendőt. Azon leszünk Kancellár Asszonnyal, hogy stabil költségvetési pályára kerüljön Egyetemünk. Az Óbudai Egyetem minden polgára számíthat egyetemünk vezetésére!


Végezetül William Blake hitvallásnak is beillő szavaival kívánok mindenkinek egy sikerekben és egészségben gazdag 2020-as esztendőt! „Egy homokszemben lásd meg a világot, / egy vadvirágban a fénylő eget, / egy órában az örökkévalóságot, / s tartsd a tenyeredben a végtelent!”








Frissítve: 2020.01.06.

Legfrissebb cikkek