Hallgatói ötletpályázat egyetemi kabalafigura tervezésére

Az Óbudai Egyetem pályázatot hirdet hallgatói számára, egyetemi kabalafigura tervezésére és gyártási specifikációjára. A pályázat célja egy olyan kabalafigura létrehozása a hallgatók által benyújtott tervek alapján, amely a jövőben valamennyi összegyetemi, valamint kari szervezésű eseményen és rendezvényen megjelenhet. A győztes pályaművet plüssfigura formájában az ÓE ajándékbolt értékesítheti.

A kabalával kapcsolatos elvárások

A kabala olyan valós állat vagy kitalált élőlény lehet, amely valamilyen módon kötődik az Egyetemhez és az egyes karaihoz is, kifejezi az Intézmény képviselte értékeket, egyúttal illeszkedik annak szellemiségéhez, valamint alkalmas ajándéktárgyként történő gyártásra (vagy ajándéktárgyon elhelyezésre).

 

Kötelező pályázati elemek

A kabalára vonatkozó legalább egy, azaz 1 darab vektoros grafikai terv készítése. A kabalát nyolcféle változatban kell megtervezni: ebből egy változatot az Óbudai Egyetem logójával, valamint 7 darabot kari logót vagy kari sajátosságot mutató verzióban (például sál, fejfedő, ruhadarab eltérő logózása). Az Óbudai Egyetem logójának minden verzióban szükséges valamilyen formában megjelennie a kabalán. A pályázathoz a grafikai tervet mind pdf, mind a használt programtól függő, szerkeszthető vektoros formátumban is le kell adni.

További feltétel, hogy a grafikai tervek mellett a pályázati anyag tartalmazza a kabalaállat háromdimenziós látványtervét is.

 

A részvétel feltételei

A pályázaton részt vehet minden, az Óbudai Egyetemmel hallgatói jogviszonyban álló hallgató (aktív vagy passzív), aki magára nézve kötelezően elfogadja a pályázati feltételeket.

 

Pályázni egyénileg vagy csoportosan is lehet. Egy pályázó legfeljebb egy tervvel nevezhet. A jelentkezési lapot, az adatvédelmi nyilatkozatot és a szerzői jogi nyilatkozatot csoportos jelentkezés esetén minden csapattag részéről kérik kitölteni.

 

A jelentkezés feltételei

A pályázat beadása előzetes regisztrációhoz kötött. A pályázatra az alábbi linkről elérhető regisztrációs űrlap kitöltésével lehet jelentkezni:

http://uni-obuda.hu/hallgatoi-otletpalyazat-egyetemi-kabalafigura-tervezesere-regisztracio

Jelentkezési határidő: 2021. január 8. 24:00

 

 

Benyújtandó dokumentumok:

  1. Jelentkezési lap. (Aláírva elektronikusan beadandó.)

  2. Szerzői jogi nyilatkozat. (Aláírva elektronikusan beadandó.)

  3. A terv bemutatása grafikai látványtervvel, kivitelezési tervvel. (Elektronikusan beadandó.)


 

A pályázat benyújtásának határideje: 2021. február 5. péntek 12:00 óra

A pályázati anyagot elektronikusan a hszo@uni-obuda.hu e-mail címre kell eljuttatni. A pályázathoz kapcsolódó dokumentumokat, a Jelentkezési lapot és a Szerzői jogi nyilatkozatot aláírva elektronikusan kell benyújtani.

 

Díjazás

 

A tervpályázat 550.000 forint összdíjazású. Az összeg a következőképpen oszlik meg:

  • Első helyezett kabalafigura: 300.000 Ft

  • Második helyezett kabalafigura: 150.000 Ft

  • Harmadik helyezett kabalafigura: 50.000 Ft

  • Közönségdíj: 50.000 Ft


 

Eredményhirdetés: 2021. március 8.

A járványügyi helyzetre tekintettel az eredményhirdetést nem rendezvény keretében tartják meg. A pályázat eredményéről az Egyetem különböző kommunikációs csatornáin keresztül adnak hírt a Kiírók, a díjazott pályaművet beadó hallgatóknak pedig külön e-mailes értesítést is küldenek.

 

A bírálási folyamat

A kabalafigura tervpályázat első, második és harmadik helyezettjéről egy háromtagú Bíráló Bizottság hoz döntést. A közönségdíjat a hallgatók ítélik oda, online szavazáson. A szavazásra az arra kijelölt weboldalon keresztül lesz lehetőség 2021. február 15. és 2021. február 26. között. A közönségdíjat a legtöbb tetszik bejegyzést (like-ot) gyűjtő kabalafigura kapja meg. A szavazás során a hallgatók becenevet választhatnak az általuk legjobbnak ítélt kabalafigurának.

 

Pályázati felhíváshttp://uni-obuda.hu/palyazat/kabalafigura
Frissítve: 2021.04.19.

Legfrissebb cikkek