Tudományt építünk – rendhagyó találkozás a KGK-n

Rendhagyó találkozót tartottak a Keleti Károly Gazdasági Karon a kart képviselő hallgatók és oktatók, a Dabason működő Érdi SZC Kossuth Zsuzsanna Szakképző Iskola és Kollégium, valamint a Dabasi Táncsics Mihály Gimnázium ambiciózus diákjai és oktatói részvételével 2020. november 4-én.

Sohasem lehet elég korán kezdeni – tartja a mondás, ami igaz a kutatói, tudományos pályára is. E mondás szellemében rendezték az összejövetelt, melynek célja az volt, hogy az őszi TDK-ra készülő középiskolás pályamunkák írói, a mentor hallgatók, és a témavezető tanárok személyesen is találkozzanak, közösen átbeszéljék a korábban körvonalazódott kutatás irányát, hasznos tanácsokkal segítve az eredményes szereplést. Az eseményen Dr. habil. Csiszárik-Kocsir Ágnes kutatási dékánhelyettes és Dr. Nagy Viktor oktatási dékánhelyettes köszöntötte az érdeklődőket. A témavezetői és mentori bemutatkozást jó hangulatú kiscsoportos beszélgetések követték. A diákokat hasznos tanácsokkal látta el Dr. Varga János intézetigazgató-helyettes, intézeti TDK felelős, valamint Horváth István mestertanár.



A Jánossy Ferenc Szakkollégium (JFSZK) működését, tevékenységi körét Viktor Patrik, a JFSZK elnöke mutatta be.

Ezúton kívánunk sok sikert a fiatal kutatóknak: Fazakas-Nyitrai Edinának, Nagy Andreának, Matuleviciute Kamilának, Csőke Dórának, Szilágyi Tamásnak, Kádár Zsoltnak, a mentor hallgatóknak, Berta Máténak, Csercsa Klaudiának, Kovács Evelinnek és Viktor Patriknak, valamint a témavezetőknek, Dr. habil. Csiszárik-Kocsir Ágnesnek, Fazakas-Nyitrai Enikőnek, Horváth Istvánnak, Dr. habil. Lazányi Kornéliának, Szécsényi Krisztinának és Dr. Varga Jánosnak a közös munkához!
Frissítve: 2021.04.21.

Legfrissebb cikkek