Elindult az ÓE műszaki informatikai kihelyezett képzése

Az Óbudai Egyetem (ÓE) műszaki informatikai kihelyezett képzésével (BSc) vette kezdetét az egyetemi oktatás Nyírbátorban szeptember 4-én. Prof. Dr. Kovács Levente, az Egyetem rektora, a vírushelyzetre tekintettel videó üzenetben köszöntötte az újonnan felvett hallgatókat és a Nyírbátor Közösségi Felsőoktatási Képzési Központ (KKFKK) vezetőit.

Rektor úr beszédében a műszaki tudományterületek húzóképzésének nevezete a mérnökinformatikus képzést. Elmondta, hogy statisztikai értelemben az országban található összes, e területet képviselő cég munkavállalói közül minden harmadik szakember gyakorlatilag az Óbudai Egyetem padsoraiból kerül ki. Ez egyértelmű visszaigazolás az Egyetemen folyó képzések színvonaláról. A rektor abbéli reményét fejezte ki, hogy az újonnan felvett hallgatók is olyan ismeretanyaggal fogják bővíteni tudásukat, melynek révén az ő mérnöki szaktudásukkal tudják majd gazdagítani a régiót. Beszéde végén jó munkát és sikeres tanévet kívánt a leendő mérnököknek.

Az ünnepi eseményen Máté Antal, Nyírbátor polgármestere örömét fejezte ki, hogy 2020-ban először már egyetemi tanévnyitó ünnepséget is tarthattak a városban.

 

 

 

Belinszky Katalin, a KKFKK igazgatója a szeptemberi tanévnyitón úgy fogalmazott: „Hiszek a tehetségben, a sikerben, az évszázados hagyományokra visszatekintő minőségi egyetemi képzésben, a közjó szolgálatában, a nagyszerű ősök, a Báthoryak hitében, kitartásában.”


 

 

Pető Károly, a Debreceni Egyetem Gazdaságtudományi Karának dékánja arról beszélt, hogy a térség gazdaságfejlesztésében a műszaki, informatikai, agrár, élelmiszeripari és közgazdasági tudományterületéhez kapcsolódó képzések alapozhatják meg a fejlődést, ezért ezeken a területeken indult egyetemi oktatás.


A nyírbátori KKFKK a magyar kormány és több, helyi székhelyű cég támogatásával jött létre. A magyarországi egyetemek közül az Óbudai Egyetem az első, amelyben együttműködő partnerre talált a Képzési Központ.


Mint arról korábban hírt adtunk: A KKFKK-nak helyet adó épületet 2020. február 4-én adták át. Az eseményen elhangzott, hogy az Óbudai Egyetem műszaki informatikai kihelyezett képzést indít az őszi tanévtől. A képzés célja, hogy elsősorban azoknak a helyi fiataloknak biztosítson lehetőséget a felsőoktatásban, akik az ország hátrányos régióiban élnek. A helyi gazdaság működését ugyanis helyben képzett fiatalokkal lehet erősíteni, akik versenyképes diplomához juthatnak tanulmányaik végén.


Prof. Dr. Palkovics László, innovációs és technológiai miniszter a februári átadón méltatta az Óbudai Egyetem egyedülállóan gyakorlatorientált képzési lehetőségeit. Pozitívan értékelte, hogy a Képzési Központban végzett helyi fiatalok piacképes diploma birtokosai lehetnek.


Fotó: www.facebook.com/mateantalnyirbator/

Frissítve: 2021.05.01.

Legfrissebb cikkek