51. TDK-konferencia a weben

Az eddigi gyakorlattól eltérően, online tartotta meg a Tudományos Diákköri Konferenciáját (TDK) az Óbudai Egyetem Tudományos Diákköri Tanácsa. Az érdeklődés a nehézségek ellenére hasonló volt a múlt évihez, a Konferenciát 16 szekcióban rendezték.

Rendhagyó módon a virtuális térben rendezte az 51. TDK-t az Óbudai Egyetem Tudományos Diákköri Tanácsa. A tavaly tartott Konferencián a szervezők még nem gondolták, hogy a mostani esemény teljesen más okból lesz rendkívüli, mint a korábbiak. Világjárvány közepette, igazodva a távoktatás követelményeihez, interneten vették fel a kapcsolatot a tagokkal. A nehézségek ellenére 100-nál is több pályamunka érkezett. Ez jól mutatja a hallgatók és konzulensek elhivatottságát. Az érdeklődés hasonló volt a múlt évihez. A karok összesen 16 szekciót szerveztek, köztük angol nyelvűt is. A TDK-felelősök beszámolói szerint a szokatlan rendezés nem befolyásolta az előadások minőségét, a hallgatók több szekcióban is kiemelkedő szinten prezentálták kutatási eredményeiket. A zsűritagok a dolgozatok bírálati eredménye, valamint az előadások értéke alapján határozták meg a helyezéseket és a díjakat.

Az 51. intézményi TDK-konferencia eredményeiről a következő Hírmondóban és az egyetemi TDK-oldalon számolunk be részletesen. Ezúton is gratulálunk eredményes hallgatóinknak és konzulenseiknek, további lelkes kutatómunkát és a legjobbaknak sikeres szereplést kívánunk a 2021. évi, tavaszi országos TDK-konferencián.

Az Óbudai Egyetem 2019/20. tanévi TDK tevékenységét és konferenciáit az Emberi Erőforrások Minisztériuma megbízásából támogatta: az Emberi Erőforrás Támogatáskezelő által kiírt „A hazai Tudományos Diákköri műhelyek és rendezvényeik támogatása” című pályázat (NTP-HHTDK-19).

Frissítve: 2020.10.13.

Legfrissebb cikkek