Tápegység építő verseny a Kandón





Öt ipari vállalat, a Bosch, a PCB Design, az Euricircuits, a Texas Instruments és a Würth Elektronik szervezésében indult el a múlt év szeptemberében az „Ipar az egyetemre megy 2019” nevű, DC/DC konverter építő verseny, melyben a Kandó Kar hallgatói a „Projektek az iparból” szabadon választható tárgy keretében vehettek részt. A verseny 2020 februárjában zárult le. Célja egy 6-18V bemeneti tápfeszültségű és 5V-os kimenetű, 1A terhelhetőségű tápegység megépítése volt, melyhez a szervezők biztosították a szükséges oktatásokat, illetve az alkatrészek többségét. A versenyen indulók feladata a tervezés, majd az összeszerelés volt.












A verseny a cégek előadásaival, oktatóóráival kezdődött tavaly szeptemberben, melyeket a vállalatok szakértői, mérnökei tartottak. November elején kellett a csapatoknak az elkészült terveket feltölteni, melyek alapján 12 csapat jutott tovább a következő fordulóba, ahol a tápegységeket le kellett gyártatni, és össze kellett szerelni. A nyomtatott áramköri paneleket az Eurocircuits, a főbb alkatrészeket a Würth Elektronik és a Texas Instruments biztosította. Az elkészült áramköröket február elején mérték be. Ennek célja az üzemi jellemzők, illetve az EMI zajkibocsátás meghatározása volt. A kapott mérési eredmények részét képezték a versenyművek végső értékelésének. Ezután a versenyzőknek egy teljes dokumentációt kellett készíteniük, a mérési eredményeket is belefoglalva. A verseny utolsó napján a csapatoknak egy összefoglaló prezentációt kellett tartania a zsűri előtt, ahol bemutatták a tervezés és kivitelezés folyamatát, a mérésen elért eredményeket, illetve a projekt során szerzett tapasztalatokat. A prezentációt angol nyelven tartva plusz pontokat szerezhettek. Közvetlenül az előadások megtartása és egy rövid értékelés után a zsűri eredményt hirdetett, és az első három csapatot összesen 2000 euró díjazásban részesítették.


A helyezést elért csapatok:



  1. BSV-PSU team – Simon Péter, Berek Dániel

  2. Team Two Bucks – Hajnal Dániel, Bogár Renátó

  3. Járai Balázs.








Frissítve: 2020. 03. 09.

Legfrissebb cikkek