A MyArtoo R2D2-je és egy rajzoló deltarobot egymás mellett - Avagy a robotok találkozója a Kandó Kar Nyílt Napján





A Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar február 5-én tartotta Nyílt Napját. Az Enterprise Group Industry üzletága - a MyArtoo projekt keretében - a Csillagok Háborújából ismert R2D2 hasonmással szórakoztatta a megjelenteket. A villamosmérnök szak harmadéves BSc-s - Automatizált gyártórendszerek specializációján tanuló - hallgatók pedig a Projektmunka I. keretében készített rajzoló deltarobottal várták a százfős tömeget. A rendezvény célja az volt, hogy felkeltsék a középiskolás diákok érdeklődését a villamosmérnöki pálya iránt.













R2D2 a tőle megszokott módon időnként a teremben mozgott, illetve tetszését nyilvánította egy-egy érdekes hír hallatán. A deltarobot a megalkotói által egy mobiltelefonnal fényképezett alakzatot a készülékről a robot beágyazott vezérlőjének átküldve – a szervomotorok által mozgatott karok segítségével – papírra rajzolta azt, így például a specializáció azonosítóját fémjelző F4 ábrát is.


A rendezvényen a kari köszöntőt követően a hallgatóság megismerkedhetett a Kandó Kar felépítésével, és képzési kínálatával, így a villamosmérnök- és a mérnökpedagógus képzéssel is. A tájékoztató hasznos ismeretekkel egészült ki a duális és kooperatív képzési formákban rejlő lehetőségek bemutatásával, az Erasmus program által támogatott külföldi tanulmányok és szakmai gyakorlatszerzési lehetőségek ismertetésével, illetve a villamosmérnök képzés elvégzését követően az elhelyezkedési, illetve továbbtanulási lehetőségekkel. A résztvevők megismerhették a villamosmérnök hallgatók szakmai önálló munkáját segítő Kandó Kálmán Villamosmérnöki Szakkollégiumot, valamint azokat a szakmai programokat, amelyek során a villamosmérnök hallgatók saját maguk szerveznek olyan szakmai köröket és tanfolyamokat a többi hallgatótársuk számára, ahol hasznos ismeretekkel gazdagíthatják tudásukat. A programot a Kandó Kar Hallgatói Önkormányzatának prezentációja és kisfilmje követte, amely hűen ábrázolta a Gólyatábortól a Diplomaátadóig tartó 3,5-5,5 éves időszakot, bemutatva a közösségek kialakulásának lehetséges helyszíneit.


A rendezvény végén a szakemberek bemutatták a látogatók számára a józsefvárosi telephely laborjait. Többek közt a Híradástechnika Intézet Távközlési Informatika Laboratóriumát, a Médiatechnológia Labort, a Vodafone 4G Laborját, a Mikroelektronikai és Technológia Intézet Elektronika Labort, a Világítástechnika Labort, a Műszertechnikai és Automatizálási Intézet Elektronikai-orvostechnikai műszerek és tesztelés Laborját, valamint az Automatizált gyártórendszerek Labort. A résztvevők érdekes mérésekkel ismerkedhettek meg, egyúttal betekintést nyerhettek a Kandó gyakorlatias képzéseinek menetébe is.


Remélhetőleg az izgalmakkal teli nap élményével és a biztosabb választás tudatával távozhattak a lehetséges elsőseink, akikkel az augusztusi Gólyatáborban találkozhatunk majd!








Frissítve: 2020.03.09.

Legfrissebb cikkek