Sikeres volt az év első budapesti Állásbörzéje az Óbudai Egyetemen





A 24. alkalommal megvalósuló Állásbörzén több száz álláslehetőséggel várták a hallgatókat, melyet az Óbudai Egyetemen tartottak március 3-án és 4-én. A év első budapesti állásbörzéjét óriási érdeklődés övezte. Az intézmény hallgatói első kézből juthattak naprakész információkhoz a legjobb álláslehetőségekről, gyakorlati helyekről. A gazdasági élet, az ipari szektor és a munkaerő-piac jelentős szereplői is megjelentek az eseményen, ahol a műszaki terület humánerőforrás utánpótlásáról is tájékozódhattak.












A rendezvényen több mint 60 kiállító vett részt. A hallgatók multinacionális cégekkel, magyarországi kis- és közepes vállalkozásokkal és az állami szektor képviselőivel találkozhattak, megismerhették a munkaerő-piac elvárásait, az előttük álló lehetőségeket.


Az Állásbörze nyitónapján Gulyás Tibor, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára fontosnak nevezte, hogy a hallgatók gyakornoki programban vegyenek részt, akik így tanulmányaik alatt tapasztalatot szerezhetnek az egyes cégek tevékenységéről. A rendezvényt rendkívüli jelentőségűnek nevezte a hallgatók szempontjából. A helyettes államtitkár méltatta az Egyetem új vezetését, amiért folyamatosan erősíti hazai és nemzetközi ipari kapcsolatait, kész a megújulásra, az állandóan frissülő trendek követésére, ezzel is segítve a fiatalok boldogulását a munkaerő-piacon. Beszámolt arról is, hogy népszerűek a kormány felsőoktatásban indított ösztöndíjprogramjai, így például a tudományos kiválóságra, a nemzetközi tapasztalok szerzésére, más kutatásokra irányulók is. Kiemelte, hogy a kormánynak komoly feladata a kutatói utánpótlás támogatása, az ország versenyképességének növelése érdekében.


Prof. Dr. Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora elmondta, hogy az Állásbörzén 64 kiállító, több száz állásajánlattal és gyakorlati hellyel várta az érdeklődőket. Többségük az autóipar, az informatika, a telekommunikáció, a bank és biztosítás, a kiskereskedelem, az elektronikai- és az energetikai ipar, a szállítmányozás és a logisztika területéről érkezett cég. A rektor hangsúlyozta, hogy a rendezvény rendkívül népszerű a kiállító cégek és a hallgatók körében egyaránt. A több mint húsz éve megrendezett Állásbörzén kiszélesedett a látogatói kör, és évről évre nő a látogatók száma is. A Bécsi úton a mérnökinformatikus, környezetmérnök, ipari formatervező, könnyűipari mérnök és villamosmérnöki pálya nyújtotta lehetőségek közül választhattak a hallgatók. A Tavaszmező utcai helyszínen a gépészmérnök, környezetmérnök, villamosmérnök, műszaki menedzser, kereskedelem- és marketing, valamint a gazdálkodás és menedzsment területén kínáltak állás- és gyakorlati helyeket.


Az Állásbörze második napján, a Tavaszmező utcai helyszínen Ormándi Gabriella, az Egyetem kancellárja köszöntötte a résztvevőket. Úgy fogalmazott, hogy az Egyetem vezetése a rendezvénnyel hidat kíván teremteni a munkaadó cégek és a hallgatók között. Az országos érdeklődésre számot tartó Állásbörze azt a célt szolgálja, hogy az intézmény hallgatói közvetlenül juthassanak naprakész, hasznos információkhoz a legjobb álláslehetőségekről, valamint az, hogy a cégek valós munkaerő-piaci igényeihez igazodva készítsék fel és támogassák őket az álláskeresésben. A kancellár megjegyezte, hogy elkötelezettek a folyamatos fejlődés és megújulás mellett, ami számos területen tetten érhető. A legjelentősebbek közt említette a Kandó Kálmán Kollégium felújított épületének átadását. A további fejlesztési tervek közé sorolta a Kiss Árpád Kollégium megújítását. Hozzátette: bíznak abban, hogy a Campus 21 program is támogatásra talál a kormány részérő


Mezei Miklós, az Óbudai Egyetem Nonprofit Kft. ügyvezetője arról számolt be, az eddigi tapasztalat azt mutatja, hogy kiváló a cégek és az Egyetem kapcsolata, a partnerség fenntartása, fejlesztése mindkét fél számára fontos. Megerősítette a gondolatot, hogy a börze kiváló lehetőséget jelent az egyetemi hallgatók számára. Betekintést nyerhetnek a piacon magasan jegyzett cégek által kínált lehetőségekbe, állásajánlatokba, egyúttal lehetősége nyílik szakmai orientációjuk alakítására, fejlesztésére is.


A rendezvény nyitott volt, nemcsak az Óbudai Egyetem saját hallgatói vehettek részt rajta. A nyereményjátékra ezernél is többen regisztráltak. Az értékes nyereményeket az Állásbörze második napján sorsolták ki.








Frissítve: 2020.03.05.

Legfrissebb cikkek