Erasmus fotóverseny – volt KGK-s hallgató a nyertesek között





Blaske Bence, a Keleti Károly Gazdasági Kar (KGK) egykori hallgatójának - az Erasmus program korábbi résztvevőjének – fotója is bekerült a projekt legjobb alkotásai közé. A pályázat kiírói témaként az élmények megörökítését jelölték meg. Büszkék vagyunk egykori diákunkra.













Az Erasmus program 1987-ben indult, 2020-ig már 10 millió résztvevője volt! Ez legalább ennyi Erasmus élményt jelentett. Az Európai Bizottság ebből az alkalomból hirdetett fotópályázatot a résztvevők között. Az eltelt 33 évet 33 fotó reprezentálja. Blaske Bence pályaművével ezt a színes palettát gazdagította.


Bence közgazdásznak tanult, gazdasági informatika szakon, és a 2006/2007-es tanévben töltött el egy szemesztert Skóciában, Elginben, a Moray College-ben. Bár azóta nem járt újra ott, ahogy mondta, az ottani önálló élet, az itthonitól eltérő környezet és kultúra pozitív hatással van a mostani életére, személyiségére is. Meghatározó élmény volt számára, hogy sok értékes embert ismert meg, és az is, hogy egyedül sikerült helytállnia, minden helyzetben. Elgin kis város, mégis tele van élettel, és csodálatos a környék is. Ezt számos fotó bizonyítja, és Bence már korábban, a hajdani BMF-en rendezett Erasmus fotóversenyen is nyert a Skóciában készült képeivel. Közvetlenül az Egyetem elvégzése után Bence a SAP Labs-nál helyezkedett el, és a mai napig ott dolgozik. A munkája igen változatos, kollégáival vállalatirányítási szoftvermodulokat fejlesztenek.


A legnagyobb örömet és változást a családalapítás jelenti számára. Bence ma már két gyermek, az iskolakezdő Liza és az óvodáskorú Máté édesapja. Egykori barátaival a Facebook-on tartja a kapcsolatot, így látja, hogy kit hova sodort az élet.


Az Erasmus mély nyomot hagyott Bence emlékeiben, ezért is reagált rögtön a fotópályázati felhívásra. Büszkék vagyunk egykori hallgatónkra, egyúttal jelenlegi nyertes fotósunkra, és reméljük, hogy a következő években ismét felnő majd egy Erasmust szerető újabb generáció, melynek tagjai részt vehetnek majd a jövőbeni versenyeken.


A nyertes képek a következő linken tekinthetők meg: https://www.facebook.com/pg/EUErasmusPlusProgramme/photos/?tab=album&album_id=2994987937218603








Frissítve: 2020.02.25.

Legfrissebb cikkek