BEESE partnerek tanácskoztak hallgatók bevonásával





Az Óbudai Egyetem Keleti Gazdaságtudományi Karán (ÓE KGK) rendezték meg a BEESE projekt harmadik találkozóját szeptember 19-én és 20-án. Az Erasmus+ felsőoktatási stratégiai partnerség projekt célja a hallgatói BEESE programok jó gyakorlatainak és módszertanainak fejlesztése, amelyek révén az egyetemek erősíthetik hallgatóik társadalmi elkötelezettségét és szakma-specifikus tudástárát, gyakorlatorientált projektek megvalósítása által.












                                                                                                        


 


 


 


 


 


 


A projektekben jellemzően nonprofit szervezetek olyan szaktudás alapú támogatást kapnak, aminek köszönhetően egy-egy területet vagy a szervezet egészének működését tudják hatékonyabbá és eredményesebbé tenni.


Az 5 országból érkező 16 résztvevőt Lazányi Kornélia, az Óbudai Egyetem dékánja üdvözölte, aki köszöntőjében kifejezte az Egyetem elkötelezettségét a hallgatók szakértelemén alapuló BEESE programjainak fejlesztése mellett. A budapesti találkozón a 9 egyetemi és BEESE program közvetítő partner különböző, a projekt szempontjából fontos témában egyeztetett egymással.


Tapasztalatcserét folytattak a hallgatók által megvalósított rövid-, középtávú és hosszú távú kísérleti programokkal kapcsolatban. A kihívásokat és a fejlesztési lehetőségeket gyűjtötték össze, a különböző partnerországokban az elmúlt hónapokban szervezett BEESE projektek eredményei alapján. Ezek kapcsán számos fontos új tapasztalat fogalmazódott meg, ugyanis a legtöbb esetben a partnerek első alkalommal szerveztek tanácsadási programokat hallgatók bevonásával.


Téma volt, hogy miképp tudja a BEESE projektek jövőbeli terjedését szolgálni, azok egyetemi kreditelismerési (ECTS) rendszerbe való illesztése, illetve mely tényezők lehetnek meghatározók a hallgatók részvételének növelése szempontjából. Beszámoló is készült, a közel 2000 hallgató megkérdezésével megvalósult európai BEESE motivációs felmérés eredményeiről, mely a program keretében a széles nagyközönség számára is elérhetővé válik, és fontos alapként szolgálhat a jövőbeli egyetemi programok kialakítása illetve a hallgatók felkészítése kapcsán.


Az Óbudai Egyetem hallgatói beszámoltak az általuk megvalósított BEESE projektek tapasztalatairól a találkozó részvevőinek. Az érdeklődők megismerhették a Corvinus Egyetemen működő Scinece Shop tevékenységeit, amely szintén hallgatói BEESE aktivitáson alapul, és jelentős eredményeket értek el általa, társadalmi kezdeményezésének tudományos igényű támogatásával. A résztvevők az egyetemi BEESE programok népszerűsítése és elterjesztése kapcsán megfogalmazható érvekről és szempontokról is egyeztettek, a kezdeményezések további olajozott elterjesztése érdekében.


Egyeztetés valósult meg a program részletes menetéről, a konzorcium előtt álló feladatokról, illetve a különböző területeken megvalósítandó tervekről és az azokat mérhetővé tevő indikátor számokról. Elindult az előkészítés a projekt fő kimenetének számító BEESE Útmutató kapcsán, mely a projekt összes tudáselemének eredményekét áll majd össze, a projekt 2021-es zárására.


A BEESE projekt hivatalos neve: „Boosting Employability and Empowering Social Engagement in High Education through Pro Bono”, mely 2018 szeptembere és 2021 júliusa között valósul meg. Szerződés szám: 2018-1-HU01-KA203-047732 További részletek a projekt honlapján: https://beeseprobono.eu/   


 










Frissítve: 2019. 10. 09.

Legfrissebb cikkek