Design Hét az Egyetemünkön





Idén 16. alkalommal rendezik meg a Design Hét Budapest rendezvénysorozatot, amely több, mint 150 eseményt foglal magába a nagyszabású konferenciáktól, a formabontó bemutatókig. 












A program célja, hogy a piaci szereplők figyelmét a designban rejlő lehetőségekre irányítsa, és bemutassa hogyan képviselhet a design hozzáadott értéket és egyediséget.


Ehhez csatlakozva az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar Terméktervező Intézete is aktívan részt vállal a rendezvénysorozat megvalósításában; egyetemünkön október 4-13. között három esemény várja majd a látogatókat:


 „Hova tovább?” címmel kétnapos iskolabörzének ad otthont az Óbudai Egyetem   Bécsi úti aulája, amely lehetőséget nyújt arra, hogy a designképzéshez kapcsolódó közép- és felsőoktatási, illetve felnőttoktatást biztosító intézmények és a pályaválasztás előtt álló fiatalok, a designszakmák iránt érdeklődő pályamódosítók kötetlenül találkozhassanak egymással. A börze október 11-12-én, 11-17 óra között várja majd az érdeklődőket. Helyszín:1034 Budapest, Bécsi út 96/B.


Az „Irányvonalak kereszteződése” című kiállításon a design ergonómiai és környezettudatos megközelítése látható majd az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar ipari termék- és formatervező mérnöki szakos hallgatóinak projekt- és diplomamunkáin keresztül. A sokrétű vizuális megjelenítés a funkció, forma és innovatív technológiák szimbiózisának fontosságát mutatja be. A kiállítás 2019. okt. 4-11-ig, hétfőtől péntekig, 10-18h-ig látogatható.
Helyszín:1034 Budapest, Doberdó út 6., Aula


A „Fókuszban a divattervezés” című konferencián a szakma legnevesebb hazai képviselői tartanak előadást munkásságukról és közvetve a divattervezés leginnovatívabb területeiről. Előadók: Imre Katalin (Artista), Sümeghy Claudia (Luan by Lucia) és Tomcsányi Dóra (Tomcsanyi).


A konferencia időpontja: 2019. okt. 9, szerda, 14 h


Helyszín:1034 Budapest, Doberdó út 6., félemelet, II. Előadóterem.


A részvétel ingyenes, de előzetes regisztrációhoz kötött! http://tti.rkk.uni-obuda.hu/drupalform/form5








Frissítve: 2019. 10. 07.

Legfrissebb cikkek