Új tanév, új vezetés, megújult arculat az Óbudai Egyetemen





Prof. Dr. Kovács Levente, az Óbudai Egyetem 2019. július 15-től hivatalba lépett új rektora Ünnepi Szenátusi Ülés keretében nyitotta meg az Intézmény 2019/2020-as tanévét. A Jubileumi Tanévnyitó Ünnepségnek a Művészetek Palotája adott otthont 2019. augusztus 30-án.












Az Óbudai Egyetem mára a magyar felsőoktatás meghatározó szereplője, egyben hazánk vezető, műszaki képzést nyújtó, gyakorlatorientált intézménye, ahol szeptembertől 3513 hallgató kezdheti meg tanulmányait. Az Egyetemet új vezetők irányítják, ezzel párhuzamosan az óbudai felsőoktatási Intézmény arculatát is megújította, és a hallgatók hamarosan birtokba vehetik a teljesen megújult Kandó Kálmán Kollégiumot. Az Intézmény jelentős változások előtt áll: tervek szerint egy helyre, Óbudára szeretnék koncentrálni az Egyetem Budapesten szétszórt műszaki képzéseit. Az oktatók és a hallgatók az idén több jubileumi évfordulót is ünnepelnek, többek között a jogelődintézmény alapításának 140 éves évfordulóját.


Az idei felvételi időszakban 14.799 tanuló jelentkezett az Óbudai Egyetemre, ebből 3513 hallgató nyert felvételt, és ezzel az aktív hallgatók száma több mint 11.300. Az Egyetem az idei felvételi eredmények ismerete alapján az országos rangsorban a 9. helyen áll.


A Jubileumi Tanévnyitó Ünnepségen Prof. Dr. Kovács Levente, az Óbudai Egyetem rektora mellett beszédet mondott Szigeti Ádám, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára, Prof. Dr. Bokor József, az MTA alelnöke, az Óbudai Egyetem díszdoktora; Ormándi Gabriella, az Óbudai Egyetem kancellárja, Szalay Bobrovniczky Alexandra humán-ügyekért felelős főpolgármester-helyettes, valamint Pomázi Gyula Zoltán, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal elnöke. Az eseményen részt vettek az Óbudai Egyetem korábbi rektorai: Prof. Dr. Rudas Imre, az Óbudai Egyetem alapító rektora, valamint Prof. Dr. Réger Mihály.


Prof. Dr. Kovács Levente, az Óbudai Egyetem új rektora a Szenátus kibővített Tanévnyitó Ünnepi Ülésén beszédében köszöntötte az eseményen részt vevő külföldi társintézmények rektorait, dékánjait, képviselőit, professzorait, a nemzetközi tudományos élet kiemelkedő szereplőit és az Intézmény újonnan felvételt nyert, elsőéves hallgatóit. A különleges jubileumhoz kapcsolódóan elmondta: - A 140 év a gazdaság és a tudomány szolgálatában szlogenű programsorozatban emlékezünk karaink névadóinak kerek évfordulóira. Idén ünnepeljük jogelődintézményünk alapításának 140. évfordulóját, az Óbudai Egyetem alapításának 10., a Kandó Kálmán Műszaki Főiskola és a Bánki Donát Gépipari Műszaki Főiskola 50., valamint az Alba Regia Műszaki Kar és Egyetemi Kutató és Innovációs Központ 5. évfordulóját. A Rektor úgy fogalmazott: - büszkék vagyunk a múltunkra. Értéket képviselünk, hagyományt, amely egyben hozzásegít minket a jövőnk megfelelő alakításához is.


A Rektor stratégiai célkitűzésként jelölte meg a határon túli egyetemekkel történő szoros együttműködés folytatását, különösen a műszaki és informatikai területeken, az oktatásban és a kutatásban egyaránt. Elmondta, hogy mérföldkőként tekint a 2020-as Nemzeti Összetartozás Évére. Hangsúlyozta az Egyetemi Kutató és Innovációs Központ jelentőségét, amely olyan értéket képvisel mind a robotika, mind az egészségügyi informatikai és a K+F területén, amely hazánkban és világszinten is elismert. Legfontosabb céljának jelölte meg, hogy az Óbudai Egyetem a XXI. századi ipar kihívásainak megfelelően egy új és fenntartható fejlődési pályára álljon, a profiljába tartozó kutatásokban és ipari fejlesztések tekintetében hazánk, a Kárpát-medence és a közép-kelet-európai régió meghatározó egyeteme legyen, a diákok első számú választása. A célok elérése érdekében ismételten létrehozza a tudományos rektor-helyettesi pozíciót, először az Egyetem életében ipari kapcsolatokért felelős rektorhelyettesi pozíciót hoz létre, tovább kívánja erősíteni a duális képzést, továbbá a tehetséggondozást elősegítő ipari ösztöndíjak kialakítását szorgalmazza hallgatói és oktatói oldalon egyaránt. Hangsúlyozta: ehhez továbbra is szüksége lesz az oktatók áldozatos munkájára, a kutatóközpontok és kutatási egységek tudományos teljesítményére, és a már jelenlévő professzionális marketingre egyaránt. - Így tarthatunk közösen lépést a világgal a gyorsan változó felsőoktatási térben – tette hozzá Prof. Dr. Kovács Levente, aki a diákokat hazánk meghatározó műszaki felsőoktatási intézményének hallgatóiként üdvözölte, egyúttal sok sikert kívánt tanulmányaikhoz, és a közös munkához.


Ormándi Gabriella, az Óbudai Egyetem kancellárja elsőként a diákokat köszöntötte, Freshmen-eknek azaz újoncoknak szólítva őket, akik frissességet, lendületet hoznak az Intézmény életébe. A továbbiakban az Egyetem vezetésének céljairól beszélt: kézzelfogható eredménynek nevezte a Kandó Kálmán Kollégium felújítását, mely 3,4 milliárd forint kormányzati támogatásból valósult meg. A Kollégiumot szeptembertől már birtokban vehetik a hallgatók. A Kancellár további stratégiai célkitűzéseket fogalmazott meg: a következő lépésben egy helyre, Óbudára szeretnék koncentrálni az Egyetem Budapesten szétszórt műszaki képzéséit. A jelentős kormányzati támogatással megvalósuló beruházással a tervek szerint az Óbudai Egyetem egységes, modern XXI. századi kampusszal fog rendelkezni. Az óbudai koncentrált műszaki laborkapacitások kiépítése révén a beruházás megerősíti az Ipar 4.0 termelő vállalatainak képzési utánpótlását és egységes egyetemi laborkapacitásokat biztosít a kiberbiztonság, a robotika, az automatizálás, az egészségügyi informatika területén, valamint fejleszti a divatipart kiszolgáló könnyűipari képzési bázisát. A tervezett beruházás biztosítja a Kárpát-medencei felsőoktatási tartalomszolgáltatás méltó központjának kialakítását is. A fejlesztés révén – mely remélhetően az említett kormányzati támogatással már az idén előkészítő szakaszba léphet, az Óbudai Egyetem jelentős K+F szolgáltatásokat és szakember utánpótlást tud biztosítani, jelentős költségmegtakarítás mellett.


Szigeti Ádám, az Innovációs és Technológiai Minisztérium helyettes államtitkára beszédében a felsőoktatási rendszer folyamatos megújításának szükségességéről beszélt, mint a fejlődés elengedhetetlen feltételéről. Hangsúlyozta: a digitális jövőbe vezető úton a felsőoktatás az egyik legfontosabb szereplő, és jó látni, hogy az Óbudai Egyetem ezen az úton halad, a gyakorlatorientált szemlélet előtérbe helyezésével, mert csak így lehet lépést tartani a rohamos fejlődéssel. A digitalizáció és a 4. ipari forradalom az egész világon kifejti hatását a képzési rendszerekre. Kiemelte, hogy a magyar gazdaságban a kormány nem importálni szeretné a munkavállalókat, ezért egyetemközpontú innovációs szisztéma kialakítására törekszik a versenyképesség fokozása és a fenntartható gazdasági növekedés érdekében.


Dr. Bokor József, az MTA alelnöke az Óbudai Egyetem erősségei közt említette a kitűnő nemzetközi- valamint akadémiai körökkel való kapcsolatait, az oktatói és a kutatómunka magas színvonalát. Az MTA több módon is tudja segíteni az Óbudai Egyetem munkáját. Felhívta a figyelmet az egyetemi oktatókat, kutatókat segítő Lendület programra, a Bolyai és a Bolyai + pályázatok nyújtotta lehetőségekre. A Magyar Tudományos Akadémia átalakításáról szólva elmondta: a változás hatékonyabb irányítást hoz a jövőben.


Dr. Szalay - Bobrovniczky Alexandra humán főpolgármester-helyettes hangsúlyozta: az ország és a főváros számára kiemelten fontos, ha elismert, nagy presztízsnek örvendő egyetemeket tudhat magáénak. Az Óbudai Egyetem színvonalas oktatást és kutatást biztosít műszaki, informatikai, természet- és gazdaságtudományi, valamint a pedagógusképzés terén egyaránt. Az oktatók, kutatók munkájának magas színvonalát jelzi, hogy az Egyetem az egyik legkiemelkedőbb tanúsítvánnyal, Felsőoktatási Minőségi Díjjal rendelkezik. A hallgatók figyelmét arra hívta föl, hogy jól választottak, hiszen az Óbudai Egyetem diákjainak több mint 50 százaléka már a végzéskor rendelkezik munkahellyel.


Pomázi Gyula Zoltán, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatal elnöke kiemelten fontosnak nevezte a felsőoktatási intézményekkel kialakult kapcsolatok erősítését. Globális hallgatói versenyről beszélt, ami kihívást és egyúttal kiváló lehetőséget jelent. Az új hallgatókhoz szólva úgy fogalmazott: olyan fiatalokra van szükség, akik mernek gondolkodni, akarnak bizonyítani. Töltekezzenek az itt megszerezhető tudásból! Hozzátette: - összefogással van lehetőség és esély közös sikereket elérni ebben a globális versenyben.


Az ünnepi beszédeket követően Prof. Dr. Kovács Levente rektor, kitüntetéseket adott át.


Kálmán Rudolf professzori címet vehetett át Prof. Bruno Siciliano, a Nápolyi II. Federico Egyetem professzora, a Sebészeti Robotikai Központ igazgatója, valamint a Villamosmérnöki és Informatikai tanszék PRISMALab koordinátora. 


Az Óbudai Egyetem Rektora Honorary Professor, azaz címzetes egyetemi tanár kitüntető címet adományozhat a kiemelkedő, nemzetközileg, illetve országosan elismert szakmai teljesítményt nyújtó személynek.


Az ünnepélyes eseményen Honorary Professor kitüntető címet vehetett át:


- Prof. Antonio Luque, a Sevillai Egyetem Elektronikai tanszékének tanára


- Prof. Dr. Dominik Schoop, a Baden-Württemberg tartományban található Esslingeni Alkalmazott Tudományok Egyetemének professzora


- Dr. Bitay Enikő a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem, Marosvásárhelyi Kar, Gépészmérnöki tanszékének egyetemi docense


- Dr. Sánta Károly, az Energie Baden-Würtlembert AG energiaszolgáltató konszern Nemzetközi Intelligens hálózatok Kompetencia Központ igazgatója


A folytatásban az Egyetem rektora, Prof. Dr. Kásler Miklós miniszter aláírásával az Emberi Erőforrások Minisztériuma Pedagógus Szolgálati Emlékérmet adományozott Szűcs Ágnesnek, az Óbudai Egyetem Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar mestertanárának, címzetes egyetemi docense részére.


Jubileumi oklevelet vehetett át Dr. Forgács Lajos, aki a Semmelweis Egyetem oktatója és megbízott tanszékvezetője volt, majd a Kandó Kálmán Villamosipari Műszaki Főiskola docense.


Kitüntető oklevelet vehet át dr. Halmi Lászlóné, aki az orvostechnikai területen több évtizedes tapasztalatot szerzett, s hitvallásának tekintve kezdte meg az orvostechnikai szakmérnök képzés beindításának megszervezését az Egyetemen.


A kitüntetések átadását követően az elsőéves hallgatók fogadalomtétele következett, mellyel hivatalosan is az Óbudai Egyetem polgáraivá váltak.


Az elsőéves hallgatókat fogadalomtételüket követően Prof. Dr. Kovács Levente rektor kézfogással, hivatalosan is az Intézmény polgáraivá fogadta.


Ezt követően az Egyetem zászlajára minden Kar részéről egy-egy új hallgató feltűzte a Kart szimbolizáló szalagot.


Az ünnepség végén Csuzi Henrik az Egyetem Hallgatói Önkormányzatának augusztus 1-jével megválasztott elnöke köszöntötte az elsőéves hallgatókat, sok sikert kívánva nekik. Egyúttal útravalóként figyelmükbe ajánlotta az Egyetem szlogenjét, mely így szól: Tehetség, Siker, Közösség. 








Frissítve: 2019. 09. 02.

Legfrissebb cikkek