Nemzetközi Hegesztési Intézet 72. Közgyűlése és Nemzetközi Konferenciája





2019. július 7-12. között Pozsonyban került lebonyolításra a 72nd IIW Annual Assembly and International Conference 2019, mely magába foglalta az International Institute of Welding (IIW) éves közgyűlését, bizottsági üléseit és a nemzetközi konferenciáját. A rendezvénysorozat házigazdája a Welding Research Institute és Slovak Welding Society volt.












A Magyar Hegesztési Egyesület elnöksége pályázatot írt ki a részvétel elősegítése érdekében, melynek eredményeképpen 4 fő utazását támogatta. A támogatottakkal együtt népes delegáció képviselte hazánkat, így Dr. Gáti József, Dr. Jármai Károly, Dr. Lukács János, Bakos Levente, Dr. Dobránszky János, Dr. Ladányi Péter, Dr. Komócsin Mihály, Dr. Gáspár Marcell, Borhy István, Dr. Dobosy Ádám, Dr. Kovács Tünde, Dr. Fábián Enikő Réka, Dr. Kővágó Csaba, Pogonyi Tibor, Varbai Balázs, Erdős Antal személyében.


Az első nap került sor a General Assembly ülésre, ahol Magyarországot Dr. Gáti József, a MAHEG elnöke, a delegáció vezetője, Dr. Jármai Károly professzor, és Borhy István MAHEG elnökség tagja, delegátusok képviselték. A Közgyűlés a nemzeti delegátusok részvételével számos napirendet megtárgyalva hatékony és eredményes munkát végzett.


Az IIW közgyűlésen Douglas R. Luciani elnöki köszöntője és megnyitóját követően a résztvevők elfogadták a titkárság beszámolóját az elmúlt évről, a kincstárnok 2018. évi jelentését a gazdálkodásról (GA-0395-19), a könyvvizsgáló által ellenőrzött mérlegkivonatot, valamint az IAB bevételeit (GA-0396-19). Elfogadásra került a 2019 évi költségvetés (GA-0399-19), és annak részeként a tagsági díjak (GA-0398-19), mely hazánk esetében kismértékű növekedést jelent.


A jövő évi 73. IIW Közgyűlés és a Nemzetközi Konferencia Szingapúrban, Marina Bay Sands lesz, 2020. július 19-24 között (https://www.iiw2020.com/), míg 74. IIW közgyűlésre az olaszországi Genova-ban 2021. június 20-25. (https://www.iiw2021.com/) között kerül sor.


A személyi változások között került napirendre, hogy Dr. Cécile Mayer (F) CEO megbízása 2019. december 31-én megszűnik, Dr. Luca Costa (IT) csatlakozva a Board of Directors-hoz, 2020. január 1-vel átveszi Cécile Mayer feladatait, megbízatása 2024. december 31-ig szól. Ezzel egy időben az IIW titkárság átköltözik Franciaországból Olaszországba, az ehhez kapcsolódó jogi szabályozások átvezetésével.


Az IIW WG-RA keretében Bakos Levente, a MAHEG alelnöke beszámolt az Óbudai Egyetemen július 4-6. között megrendezett 5th Yung Welding Professionals International Conference (YPIC2019) programjáról, mely két sikeres magyar rendezés, majd egy német és egy francia helyszín után, immáron ötödször került lebonyolításra a MAHEG szervezésében, az IIW támogatásával.


A 2020. szeptember 2-4. között megrendezésre kerülő 3rd International Conference on Vehicle and Automotive Engineering tanácskozásról Prof. Dr. Jármai Károly, a Miskolci Egyetem rektorhelyettese tartott prezentációt, és mutatta be a 2018-as konferencia előadásait bemutató Springer kiadványt.


A világ 55 országát tömörítő IIW Közgyűlés a Bizottságokban folytatta szakmai programját. A mintegy 800 delegátus három szállodai helyszín konferencia termeiben, párhuzamos szekciókban folytatta tevékenységét naponta 8:15-18:15 között, július 11-éig.


A Közgyűlés poszter szekciójában bemutatásra kerül a Réka E. Fábián, József Gáti, János Kuti szerzők Corrosion Resistance of Welding Joints of Stainless Steels című előadása.


A magyar delegáció tagjai bekapcsolódtak azon IIW Bizottságok munkájába, melyekben a MAHEG Nemzeti Bizottság felhatalmazása alapján delegátusként szakmai tevékenységet fejtenek ki.


Az IIW 72. Közgyűlés és a Nemzetközi Konferencia programja a konferenciával folytatódott, melynek kiemelt tématerületei az alábbiak voltak



  • Automotive Applications of Welding Technology

  • Automotive Corrosion

  • Modern Joining Procedures in the Automotive Industry

  • Advanced Welding Processes

  • Robotic Welding in the Automotive Industry

  • Joining of Advanced Steels

  • Adhesive Bonding 8. Joining Dissimilar Materials

  • Non-sheet-metal Automotive Joining

  • Welding and Joining Process Simulation.


A Konferencia szervezői 166 előadást fogadtak be, az Óbudai Egyetem képviseletében Kovács Tünde Anna Vladár, Annamária, Pinke Péter, Hassanen L. Jaber szerzők „Dissimilar Metal Joining by Ultrasonic Welding” című előadása hangzott el.


A 72nd IIW Annual Assembly and International Conference programsorozatán résztvevő hazai szakemberek színvonalasan képviselve hazánkat bemutatták a világ élvonalába tartozó kutatásaik eredményeit. Az előadások és az azokhoz kapcsolódó viták, a kávé és az ebédszüneti konzultációk mind-mind hozzájárulnak a tapasztalatok cseréjéhez, az ismeretek átadásához, a fejlesztési irányok megvitatásához, a kapcsolatok kiszélesítéséhez. A MAHEG és a hazai szakembergárda tevékenysége révén Magyarország elismert tagja a hegesztők világszervezetének.








Frissítve: 2019. 08. 21.

Legfrissebb cikkek