Pótfelvételi 2019





Az Óbudai Egyetem a magyar felsőoktatás meghatározó szereplője, egyben hazánk vezető műszaki képzést nyújtó, gyakorlatorientált intézménye, amely teljes akadémiai programot kínál magyar és külföldi hallgatók számára.


 














A felvételt nyert hallgatók közötti kapcsolat kialakítását, a felsőbb évesek tapasztalatainak átvételét segítik elő a gólyatáborok, és a félév kezdetét követően a Gólyahajó rendezvény is. A felsőoktatás útvesztőiben való eligazodásban pedig - a tanévnyitót is magába foglaló - regisztrációs hét programjai nyújtanak fogódzót.


A hallgatók sikerességét az első tanítási naptól támogatjuk. A matematika tananyag elsajátítása az első félévben szintre hozó programmal indul a „Mateking” online tananyag segítségével, illetve a MatLab mérnöki szoftver alkalmazásával is megismerkedhetnek gólyáink. A tehetség kibontakoztatását a tudományos diákkörök, szakkollégiumok biztosítják, de lehetőség nyílik hazai és nemzetközi kutatás-fejlesztési projektekbe való becsatlakozásra, innovációs ötletek kidolgozására, valamint külföldi egyetemeken részképzésre.


Az Óbudai Egyetemen pezsgő, intenzív és színes a hallgatói élet. Rendezvények sokasága nyújt kikapcsolódási lehetőséget. Az „I LOVE OE” életérzés igazi egyetemi közösséggé kovácsolja egyetemünk minden polgárát: hallgatóit, oktatóit, vezetőit, munkatársait.


Alba Regia Műszaki Kar (Székesfehérvár)



  • földmérő és földrendező mérnöki (magyar nyelven) alapképzés, nappali

  • földmérő és földrendező mérnöki alapképzés, levelező

  • gépészmérnöki alapképzés, nappali

  • mérnökinformatikus alapképzés, nappali

  • műszaki menedzser alapképzés, nappali

  • villamosmérnöki alapképzés, nappali

  • villamosmérnöki alapképzés, levelező

  • mérnökinformatikus [hálózati informatika] felsőoktatási szakképzés, nappali

  • mechatronikai mérnöki mesterképzés, levelező


Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar (Budapest)



  • biztonságtechnikai mérnöki alapképzés, nappali

  • biztonságtechnikai mérnöki alapképzés, levelező

  • gépészmérnöki (magyar nyelven)alapképzés, nappali

  • gépészmérnöki alapképzés, levelező

  • mechatronikai mérnöki (magyar nyelven) alapképzés, nappali

  • mechatronikai mérnöki (angol nyelven) alapképzés, nappali

  • biztonságtechnikai mérnöki mesterképzés, levelező

  • mechatronikai mérnöki alapképzés, levelező

  • műszaki szakoktató alapképzés, levelező

  • mechatronikai mérnöki mesterképzés, levelező

  • tanári [4 félév[mérnöktanár[gépészet-mechatronika]]] mesterképzés, levelező

  • tanári [4 félév[mérnöktanár[polgári és biztonságvédelem]]] mesterképzés, nappali

  • tanári [4 félév[mérnöktanár[polgári és biztonságvédelem]]] mesterképzés, levelező


Keleti Károly Gazdasági Kar (Budapest)



  • gazdálkodási és menedzsment alapképzés, nappali

  • gazdálkodási és menedzsment alapképzés, levelező

  • kereskedelem és marketing alapképzés, nappali

  • műszaki menedzser (magyar nyelven) alapképzés, nappali

  • műszaki menedzser (angol nyelven) alapképzés, nappali

  • műszaki menedzser alapképzés, levelező

  • gazdaságinformatikus alapképzés, nappali

  • gazdaságinformatikus alapképzés, esti

  • gazdálkodási és menedzsment felsőoktatási szakképzés, nappali

  • gazdálkodási és menedzsment felsőoktatási szakképzés, levelező

  • kereskedelem és marketing [marketingkommunikáció] felsőoktatási szakképzés, nappali

  • kereskedelem és marketing [marketingkommunikáció] felsőoktatási szakképzés, levelező

  • vállalkozásfejlesztés (magyar nyelven) mesterképzés, nappali

  • vállalkozásfejlesztés (angol nyelven) mesterképzés, nappali

  • vállalkozásfejlesztés mesterképzés, levelező

  • tanári [4 félév[mérnöktanár[műszaki-gazdasági]]] mesterképzés, levelező


Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar (Budapest)



  • villamosmérnöki (magyar nyelven) alapképzés, nappali

  • villamosmérnöki (angol nyelven) alapképzés, nappali

  • villamosmérnöki alapképzés, levelező

  • villamosmérnöki mesterképzés, nappali

  • villamosmérnöki mesterképzés, levelező

  • tanári [4 félév[mérnöktanár[elektrotechnika-elektronika]]] mesterképzés, nappali

  • tanári [2 félév[mérnöktanár[elektrotechnika-elektronika]]] mesterképzés, levelező

  • tanári [4 félév[mérnöktanár[elektrotechnika-elektronika]]] mesterképzés, levelező


 Neumann János Informatikai Kar  (Budapest)



  • mérnökinformatikus alapképzés (Salgótarján), nappali

  • mérnökinformatikus alapképzés (Kisvárda), levelező

  • alkalmazott matematikus (magyar nyelven) mesterképzés, nappali

  • alkalmazott matematikus (angol nyelven) mesterképzés, nappali

  • alkalmazott matematikus mesterképzés, esti

  • mérnökinformatikus (magyar nyelven)mesterképzés, nappali

  • mérnökinformatikus (angol nyelven)mesterképzés, nappali

  • alkalmazott matematikus mesterképzés, esti

  • tanári [2 félév[mérnöktanár[informatika]]] mesterképzés, levelező

  • tanári [4 félév[mérnöktanár[informatika]]] mesterképzés, levelező


Rejtő Sándor Könnyűipari és Környezetmérnöki Kar  (Budapest)



  • ipari termék- és formatervező mérnöki (magyar nyelven) alapképzés, nappali

  • könnyűipari mérnöki alapképzés, nappali

  • könnyűipari mérnöki alapképzés, levelező

  • környezetmérnöki (magyar nyelven) alapképzés, nappali

  • környezetmérnöki (angol nyelven) alapképzés, nappali

  • környezetmérnöki alapképzés, levelező

  • műszaki (Budapest) felsőoktatási szakképzés, nappali

  • műszaki (Budapest) felsőoktatási szakképzés, levelező

  • ipari terméktervező mérnöki mesterképzés, nappali

  • ipari terméktervező mérnöki mesterképzés, levelező

  • tanári [4 félév[mérnöktanár[könnyűipar]]] mesterképzés, levelező 


Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központ (Budapest)



  • A választható tanári képzések a fenti kari listákban tekinthetők meg, illetve a Trefort Ágoston Mérnökpedagógiai Központ nevére kattintva.


 JELENTKEZÉS>>


 



A munkaadók részéről jogos elvárás, hogy a pozíciók meghirdetésekor több éves munkatapasztalatot kérnek az állásra pályázóktól. Olyan alkalmazottat szeretnének ugyanis, akik könnyen beilleszkednek egy új munkahelyre, tisztában vannak egy közösség működésével és rendelkeznek azokkal a készségekkel, amelyek szükségesek a csapatmunkához, de önállóan is jól elboldogulnak a feladataikkal. Felmerül ugyanakkor a kérdés: a pályakezdők hogy vehetik fel a kesztyűt egy ilyen versenyben, ahol nem ritka, hogy a cégek álláshirdetéseikben 1-3 év munkatapasztalatot jelölnek meg feltételként?


Az egyetemi tanulmányok és a munka világának összehangolására, valamint a piaci igényekhez alkalmazkodó felsőoktatási struktúra kialakításáért jött létre két új képzési forma: a duális és a kooperatív képzés. Nézzük meg, hogy mit jelentenek ezek, és mi a kettő között a különbség!



Duális képzés esetén rögtön a felsőoktatási tanulmány indulásával párhuzamosan elkezdődik a szakmai gyakorlat is az egyetem egyik szerződött partnercégénél. A duális képzésben tanuló fiatal szorgalmi időszakban a hagyományos képzést végző csoporttársaival együtt részt vesz a tanórákon, a vizsgaidőszakban azonban nemcsak tanul és vizsgázik, hanem dolgozik is. Munkájáért fizetés és szabadság is jár, pont úgy, ahogy az adott partnercég többi munkavállalójának. A duális képzéssel a tanulmányok végére a diploma mellett több éves szakmai tapasztalattal vághat neki a pályakezdő a munkakeresésnek. Nem beszélve a szakmai kapcsolatokról, ami az egyik kulcsa az elhelyezkedésnek, illetve nem ritka, hogy a gyakorlati helyen ajánlanak munkalehetőséget a végzett hallgatónak. 



A kooperatív képzés annyiban más, hogy tanulmányok első része ugyanúgy zajlik, mint a hagyományos rendszerben tanulóké, és hatodik félév után nyílik lehetőség arra, hogy a hallgató egy vagy két gyakorlati félévet eltöltsön egy vállalatnál - hogy pontosan mennyit, az rajta múlik.


A kooperatív képzés esetében a hallgató heti négy nap az egyetem partnercégénél dolgozik, egy nap pedig elméleti képzésen vesz részt, ahol szakdolgozat megírásához is támogatást kap. Ebben az időszakban hallgatói jogviszony változatlanul megmarad minden előnyével. Ráadásul az egyetemtől ösztöndíjat is kap a kooperatív képzésben tanuló fiatal. Ezt a képzésformát választók is belekóstolhatnak a munka világába, így végzés után rendelkeznek majd az elhelyezkedéshez szükséges szakmai tapasztalattal, és építhetik kapcsolatrendszerüket.


 








Frissítve: 2019.07.29.

Legfrissebb cikkek