Nagy érdeklődés övezte a Kandó Emlékülést





Nagy érdeklődés övezte 2019 július 11-én, csütörtökön a Magyar Vasúttörténeti Parkban megrendezett Kandó Emlékülést, amelyen a Kandó Kálmán születésének 150., a Kandó, mint oktatási intézmény 120., és mint felsőoktatási intézmény 50. évfordulójára emlékeztek.












Az emlékülés, amelyet az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kara és a Vasúttörténeti Park Alapítvány közösen szervezett, a 2019-es egyetemi jubileumi rendezvénysorozat egyik kiemelt rendezvénye, amellyel emléket kívántak állítani Kandó Kálmánnak, a zseniális mérnöknek, feltalálónak, a Kandó Kar névadójának.



A rendezvényt több mint száz vendég tisztelte meg részvételével, köztük ötven cég képviselője. A rendezvény kiemelt vendége Kandó Judit volt, Kandó Kálmán unokája, aki 1956-1960 között saját maga is kandós diák volt.


Az emlékülést Horváth Lajos, a Magyar Vasúttörténeti Park Alapítvány kuratóriumi elnöke és Nádai László, az Óbudai Egyetem Kandó Kálmán Villamosmérnöki Kar dékánja nyitotta meg. A dékán beszédében kitért arra, hogy Kandó Kálmán nyomdokait követve a Kar olyan oktatási szisztéma kidolgozásán tevékenykedik, amely ha nem is Kandó Kálmán szintű zsenik képzését tűzi ki célul, de mindenképpen a magyar ipar számára kreatív, kiváló mérnökök képzését teszi lehetővé. Fontosnak nevezte az ipari kapcsolatok fejlesztését.


Az Innovációs és Technológiai Minisztérium részéről Tóth Péter köszöntötte az emlékülésen megjelent vendégeket. Kiemelte az új, korszerű képzések fontosságát, melyen az érintett minisztériumok is dolgoznak.


L. Simon László, az Országgyűlés Kulturális Bizottságának alelnöke arról beszélt, hogy a műszaki terület nagy feltalálói, mint Kandó Kálmán is, ugyanúgy az ország kultúrájának kiemelkedő egyéniségei, mint a költők, írók, művészek, még ha ez a köztudatban nem is mindenkinek nyilvánvaló.


Ezt követően egykori kandós hallgatók emlékeztek vissza iskolájukra, és elevenítették fel élményeiket és azokat az indíttatásokat, melyek lehetővé tették sikeres pályafutásukat. Így Sugár András, a Westel, majd a T-Mobile volt vezérigazgatója, a hazai mobil távközlés egyik megalapozója, Solymosi János, a BHE Bonn Hungary Kft. űrkutatási igazgatója, és Sándorfalvi György, az Evosoft Hungary Kft. üzletág igazgatója.


Ábrahám László, a National Instruments ügyvezető igazgatója a Kandóval való korábbi szoros együttműködésről beszélt, kiemelve a kooperatív képzés jelentőségét, illetve a szakképzési támogatás hiányát.


Jeszenszky Sándor és Fojtán István Kandó-kutatók bemutatták Kandó Kálmán életútját, munkásságát, a villamos vasútvontatás úttörőjének alkotásait, az általa tervezett mozdonyok fejlődéstörténetét, mérnöki újdonságait. Bemutatták Fojtán István Kandó mozdonyok című könyvének második, bővített, átdolgozott kiadását.


Jármai Ferenc, a Kar volt dékánhelyettese előadást tartott a Kandó, mint oktatási intézmény 120, és mint felsőoktatási intézmény 50 évéről.


Emléktáblát avattak a Kar vezetői a Park támogatói falán, majd Kandó Kálmán tiszteletére a park Kandó Kálmán emlékszobájában. A rendezvény ezt követően fakultatív programokkal zárult.


Az izgalmas témák, a hiteles és kiváló előadók mindvégig lekötötték a jelenlevők figyelmét,a rendezvényről több sajtóorgánum is tudósított.


 


 








Frissítve: 2019.07.26.

Legfrissebb cikkek