STEM nyári gyermekegyetem az Óbudai Egyetem szervezésében Salgótarjánban és Balassagyarmaton





Az Óbudai Egyetem a Salgótarjáni Képzési Központ és Kutatóhely (SKKK) szervezésében idén is megrendezte nyári gyermekegyetemi táborait az általános iskolás korosztály számára Salgótarjánban és Balassagyarmaton.












A tavalyi sikeres nyári gyermekegyetemi táborok után a 2018-2019-es tanév végén is megrendezte az Óbudai Egyetem az SKKK munkatársainak koordinálásával a STEM táborokat Nógrád megyében két helyszínen. Salgótarjánban 2019. június 24. és 26. között az SKKK telephelye adott otthont a rendezvénynek, ahol 24 felső tagozatos diák ismerkedett játékos formában a természettudományokkal. Balassagyarmaton július első három napján a Szabó Lőrinc Általános Iskola volt a helyszíne a tábornak, itt 15 felsős vett részt a programokon.


A STEM angol mozaikszó (science, technology, engineering, mathematics), melyet magyarul MTMI rövidítéssel használunk (matematika, természettudomány, műszaki tudományok és informatika).


„A három napos gyermekegyetem célja, hogy gyakorlatias, ismeretterjesztő és játékos formában mutassuk be az általános iskolás korosztály számára a digitalizáció világát.” – fogalmazott a megnyitón Simon Csaba, az SKKK pályaorientációs tanácsadója, STEM koordinátor, a tábor szervezője.


A gyerekek a témában jártas, gyakorlott pedagógusok segítségével ismerkedhettek meg a legújabb technológiák alkalmazásának lehetőségeivel, többek között a LEGO robot programozás alapjaival, érdekességeket hallhattak a matematika varázslatos világáról.


Székyné dr. Sztrémi Melinda, az SKKK igazgatója elmondta, hogy a résztvevő gyerekek a tábor végére biztonsággal igazodtak el a digitális világot működtető információs társadalomban, képesek lettek önállóan kezelni robotokat, mérnöki pontosságú mozgásokat kódoltak rajtuk. Miközben életre keltették a robotokat és elkezdték tanítani őket, maguk is sokat tanultak. A robotika mellett megismerkedtek az illúziók matematikájával, a 3D nyomtatás és szkennelés alapjaival és matematikai játszóházban is „jártak”.


 









Frissítve: 2019.07.10.

Legfrissebb cikkek