Kihelyezett ERC workshop





Az Óbudai Egyetem Élettani Szabályozások Kutatóközpontjának (PhysCon) „Tamed Cancer” ERC pályázata keretében, Prof. Dr. Kovács Levente, a pályázat vezetőjének szervezésében, kihelyezett workshop-ot és értekezletet tartott Villányban 2019. június 18-21-e között.












A programon a Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Központjának (MTA TTK) Membrán Fehérje Kutatócsoportja is részt vett, akikkel Egyetemünk képviselői tudományos együttműködési megállapodás alapjaiban is megegyeztek.


Az ERC workshop célja a projekt félidejében (30. hónap) az EU felé leadott szakmai beszámoló értékelése, valamint az ERC pályázat második etapjának szakmai és disszeminációs terveinek meghatározása és a megvalósítás előkészületei voltak. Az EU a „Tamed Cancer” ERC pályázat szakmai beszámolóját maradéktalanul, kiváló értékeléssel fogadta el, mely valós alapot teremt, hogy a PhysCon kiválósági kutatóközponttá válhasson.


Döntés született, hogy az ERC pályázat szakmai operatív feladatait Dr. Drexler Dániel András, a PhysCon igazgatóhelyettese végzi, Dr. Kovács Levente 2019. július 15-i rektori megbízásának napjától.


A PhysCon és az MTA TTK Membrán Fehérje Kutatócsoport - Szakács Gergely igazgató, valamint Füredi András kutató - ígéretes megbeszélést folytatott a kihelyezett workshop keretein belül. A Membrán Fehérje Kutatócsoport a „Tamed Cancer” pályázat szempontjából is meghatározó kemoterápiás eljárásokkal foglalkozik, kutatásuk fókuszában a kemoterápiás szerekkel szemben fellépő multidrog rezisztencia áll. A multidrog rezisztencia számos rosszindulatú, főleg áttétet adó daganat terápiája esetén kulcskérdés. A kutatócsoportok számos közös kutatási irányban, publikációs lehetőségben állapodtak meg, valamint július folyamán egy együttműködési megállapodás előkészítésében. A két csoport kompetenciái kiegészítik egymást, mely szinergia olyan kutatási eredményeket eredményezhet, ami az Óbudai Egyetem számára is meghatározó lehet a jövőben.


 









Frissítve: 2019.06.26.

Legfrissebb cikkek