A Magyar Mérnökakadémia 13. Közgyűlése





A Magyar Mérnökakadémia éves közgyűlését idén az Óbudai Egyetemen tartotta, 2019. május 29-én. A 13. alkalommal megrendezett programot Dr. Takács János professzor, az MMA főtitkára nyitotta meg, majd mondta el köszöntőbeszédét. A házigazda Óbudai Egyetem képviseletében Dr. Réger Mihály professzor, az Egyetem rektora, az MMA tagja üdvözölte a megjelenteket, majd bemutatta a 140 éves történelmi múlttal rendelkező intézmény ez évi jubileumi évfordulóit, szervezeti felépítését, stratégiáját, gyakorlatorientált képzési portfolióját, az innováció szerepét az Egyetem életében.












Dr. Birkner Zoltán, a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal elnöke bevezető előadásában az innovációs politikát helyezte középpontba, „Innováció, a 21. század üzemanyaga” címmel. Áttekintette a hazai KFI nemzetközi helyzetét, statisztikai elemzését, betekintést nyújtott az Országos Innovációs Fórum tapasztalataiba, valamint a versenyképesség javítását célzó innovációs projektekbe.


Takács János főtitkár megköszönve Birkner elnök úr előadását utalt arra, hogy a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatallal előkészítés alatt áll egy pályázat, mely az MMA közreműködését hivatott elősegíteni az NKFIH stratégiai céljai eléréséhez.


A közgyűlés programja az új, felvett tagok rövid bemutatásával, az oklevelek átadásával folytatódott. A Magyar Mérnökakadémia új tagjai névsorba rendezve:



  • Dr. Charaf Hassan DSc, villamosmérnök, közgazdász, a BME Villamosmérnöki és Informatikai Kar Automatizálási és Alkalmazott Informatikai Tanszék Tanszékvezető egyetemi tanára,



  • Falk György gépészmérnök, közgazdász, a VARINEX Zrt, Igazgatóság elnöke,



  • Dr. Rajnai Zoltán PhD, hadtudományok, egyetemi tanár, az Óbudai Egyetem Bánki Donát Gépész és Biztonságtechnikai Mérnöki Kar dékánja.


 A közgyűlés tisztségviselőinek megválasztását követő elnöki beszámoló az előző közgyűlés óta végzett munkát ismertette, kitért az elmúlt időszak legfontosabb eseményeire, a taglétszám alakulására, a hazai és nemzetközi aktivitásra, az alapítványi tevékenységre.


Az Ellenőrző Bizottság és a Fegyelmi és Etikai Bizottság is beszámolt éves tevékenységéről. A 2018. évi mérlegbeszámoló és a 2019. évi költségvetés előterjesztését követően a beszámolókat megvitatták, majd elfogadták. A hivatalos program végül  határozathozatallal zárult.










Frissítve: 2019.06.18.

Legfrissebb cikkek