Az Óbudai Egyetem Kollégiumának Bánki Donát Tagkollégiumában (1065 Budapest, Podmaniczky utca 8.) a 2009/10-es tanév II. félévében kezdte meg működését, a „Szakmai Tudományos Műhely” névre keresztelt, nyilvános ismeretterjesztő előadássorozat.
Elképzelésünk az volt, hogy lehetőséget biztosítsunk az egyetem munkatársai számára szakmai és tudományos tevékenységük, esetleg hobbyjuk bemutatására, a hallgatók körében történő népszerűsítésére, és új típusú kapcsolatok építésére. Az előadások alapvetően nem a tantervi órák anyagaihoz kötődnek, de lehetőséget kívánnak biztosítani arra, hogy az oktatók és hallgatók kötetlen keretek és beszélgetések között találkozhassanak, illetve szakmai érdeklődésüknek megfelelően ismereteiket bővítsék.
Reményeink szerint ezek a szakmai ismeretterjesztő előadások segítenek hallgatóinknak, a komplex mérnöki gondolkodás és szemlélet kialakulásában, illetve felkeltheti érdeklődésüket a szakmai tudományos munka iránt, ezzel is segítve, hogy minél több hallgató kapjon kedvet és kapcsolódjon be a karokon, központokon működő tudományos műhelyek tevékenységébe. Az őszi félévben négy előadás került meghirdetésre. Az előadások szerda esténkként 1800 órakor kezdődnek a Bánki Donát Kollégium földszinti Nagytermében. A szakmai program a szeptember 26-i nyitóelőadással idén a VI. szemeszterét kezdi meg.
A szakmai előadásokról készült összefoglaló anyagok megtalálhatók lesznek a kollégium honlapján: http://koll.uni-obuda.hu
Minden érdeklődőt szeretettel várnak a szervezők a programokra!
Csatolmányok
| Cím | Méret | |
|---|---|---|
| Szakmai - Tudományos Műhely 2012 plakát | 227.83 KB |
